Kultúra 2018. december 13. 11:30

Bodor Miklós festőművész és grafikus művei a könyvtárban

Képgaléria
Bodor Miklós festőművész és grafikus művei a könyvtárban
Ünnepélyes keretek közt átadták Bodor Miklós festőművész és grafikus műveit a városnak a Kiskunfélegyházi Petőfi Sándor Városi Könyvtárban, december 11-én. Az átadó ünnepségen beszédet mondott Kállainé Vereb Mária, a könyvtár igazgatója és Rosta Ferenc alpolgármester. Az eseményre ellátogatott Bodor Miklós özvegye is, aki néhány személyes hangvételű mondattal hivatalosan is átadta a gyűjteményt Kiskunfélegyháza részére.

A gazdag életműve mintegy 3000 grafikát és pár száz olajfestményt, pasztellt foglal magába, amelynek nagy része 2011-ben Kiskunhalasra, a Halas Galéria gyűjteményébe került. 2018-ban a felújított könyvtár megnyitásának 10. évfordulójára – önkormányzati támogatással – méltó helyre került az intézmény tulajdonában lévő 35 Bodor-grafika, amelyek a művész, illetve felesége, Bodor Zsófia adományai. A Hattyúház belső folyosójának falán elegáns megjelenítésben, újszerű elrendezésben találkozhat a könyvtárlátogató közönség a Bodor-gyűjteménnyel, amelyben elsősorban az ex librisek, kiskunsági útszéli keresztek, illetve Madonnák kaptak képi formát, jellegzetes stílusban. 

Bodor Miklós 1925. június 12-én született a Tisza-menti Nagykörű községben. A hat elemi elvégzése után itt találkozott először a festészettel. 1963-ben elvégezte a Szegedi Tanárképző Főiskola rajzszakát. 1958-ban Kiskunfélegyházán létrehozta, majd 11 évig vezette a napjainkban is működő Holló László Képzőművész Kört. Bodor Miklós első alkotói korszakában, 1963-ig elsősorban festészettel foglalkozott. 1963-tól csak rajzolt és megváltoztatta stílusát. Kidolgozta az egyenletes vastagságú, folyamatos vonallal rajzolás módszerét. 1980 körül lendületet kapott munkássága, ekkor alakult ki letisztult művészi stílusa, amit ő folyamatos vonalstílusnak nevezett.

Érett alkotó korszakának második fejezete az 1984-1992 közötti időszak, amit Kiskunhalason töltött. Az 1997-es szegedi kiállításon mutatkozott be először a grafikákkal rokon képszerkesztésű „szürreális” festményekkel.

Harmadik alkotó korszakára a színes pasztellképek jellemzőek, amelynek témái új lakóhelyének, a Nyugat-dunántúli kámi tájának, illetve az arborétum csodálatos rododendronjainak színpompás világa.

2008-ban, az újjávarázsolt és kibővített városi könyvtár megnyitásakor kiállított grafikái Mezősi Károly munkásságának szellemében készültek, összefoglalását adták a Petőfi nyomán bejárt alföldi és felvidéki útnak. 2010. július 18-án hunyt el, Vasváron.

V. B.
 

Kövessen minket a Facebookon is!