Kultúra 2019. január 15. 08:00

Több ezer, eddig be nem mutatott műtárgyat állít ki a Kiskun Múzeum

Több ezer, eddig be nem mutatott műtárgyat állít ki a Kiskun Múzeum
Bár látszólag téli álmát alussza a Kiskun Múzeum, a zárt ajtók mögött lázas munka folyik. Hamarosan megújult terekkel és kiállításokkal várják a látogatókat. Márciusban nyit meg az új régészeti tárlat, a Múzeumok Éjszakáján pedig több ezer, még nem látott műtárgy lesz látható.

A múzeum munkatársai az új régészeti kiállítás anyagát állítják össze
Fotó: Vajda Piroska - Petőfi Népe


Tavaly tavasszal zárta be kapuit a Kiskun Múzeum a látogatók előtt azért, hogy számos kiállítása és fogadótere megújulhasson. Több sikeres pályázatnak köszönhetően egy 21. századi intézmény várja majd a látogatókat a 18. századi épületben. Az elmúlt hónapokban befejeződtek az építési munkálatok, most a múzeum munkatársai a kiállítások megújításán dolgoznak – számolt be a baon.hu-nak Mészáros Márta, a Kiskun Múzeum igazgatója. Elmondta, két nyertes pályázat révén sikerült kialakítaniuk látvány- és tanulmányi raktárakat, ahol olyan múzeumi gyűjtemények válnak láthatóvá, amelyek eddig a raktárban porosodtak. Megismerheti a nagyközönség a több mint 16 ezer darabos néprajzi gyűjtemény java részét, amely Félegyháza és a környék gazdálkodását, a földművelést, állattartást, halászatot, kismesterségeket, háztartáshoz kapcsolódó tárgyakat, kerámiákat, bútorokat, textileket mutatja be százhetven négyzetméteren.

– Ma már egyre népszerűbb tendencia, hogy a múzeumok raktárai is látogathatóvá válnak, de ez nem hagyományos kiállítás. Természetesen kapnak ehhez is útmutatót a látogatók. Olyan információs rendszert alakítunk ki, amelyhez csatlakozva a látogató az okostelefonján vagy az általunk biztosított eszköz segítségével minden információt megkap a kiállított műtárgyakról – részletezte az igazgató.

A főépületben, szintén a tanulmányi raktár projekt keretében két gyűjteményt, a múzeum kőzet- és fegyvertárát mutatják majd be, amelyek a kápolna és a díszerem közötti teremben kapnak helyet. A fegyvergyűjteményben láthatóak lesznek újkori szúró-, vágó- és lőfegyverek – sorolta Mészáros Márta. Azt is elmondta, hogy a kétezer darabos ásvány- és kőzetgyűjteményt 2002-ben ajándékozta a múzeumnak a Somorjai házaspár. Ezeket a különleges kőzeteket a Kiskun Múzeum 1942-ben készült első tárlóiban helyezik el, miután felújították azokat. A tervek szerint a néprajz-, fegyver- és kőzetgyűjtemény június 29-én, a Múzeumok Éjszakáján már várja a látogatókat.

– Ám addig sem maradnak kiállítás nélkül a félegyháziak, mert márciusban nyitja meg kapuit az új régészeti kiállításunk a korábbi díszteremben. A tárlat a neolitikumtól a török korig mutatja be e vidék megőrződött múltját az elmúlt évek régészeti leleteivel kiegészítve. Mindezek mellett fut egy másik pályázatunk is, amely a múzeum udvarán álló műemlék szélmalom felújítását célozza. A Malmok útján című projektet öt partnerrel közösen valósítjuk meg, amelyek mindegyike büszkélkedhet valamilyen malommal. Így Kiskunfélegyháza mellett Hódmezővásárhely, az Ópusztaszeri Nemzeti Történelmi Emlékpark, Kikinda, Félegyháza szerb testvérvárosa, illetve a szintén szerbiai Orom település csatlakozott a pályázathoz. A határon átnyúló turisztikai projekt során szervezünk szakmai konferenciát, családi programokat, vándorkiállítást, amelyek mind a dél-alföldi malmokat népszerűsítik – fűzte hozzá Mészáros Márta, aki örömmel számolt be arról is, hogy a kiállítások mellett a múzeum honlapját is fejlesztik. Ugyanakkor önkormányzati támogatással megújult és kibővült végre a múzeum földszinti mosdója, ami régi igénye volt a látogatóknak.


A bugaci pásztormúzeum is megújul

A bugaci Pásztormúzeum
Fotó: Vajda Piroska - Petőfi Népe


A Kiskunsági Nemzeti Park és a Kiskun Múzeum együttműködése révén az 1975-ben megnyílt Pásztormúzeum is megújul. A kiállításon eddig látott pásztoreszközök, a pusztai állattartás tárgyi emlékei a Kiskun Múzeum gyűjteményébe tartoznak, így szívügyének érezte mindkét szervezet a közös megújítást, a közös munkát. A gyűjteményi anyag télre a múzeumba került, majd a megfelelő állagmegőrzést követően tavaszra a megújított kiállításon újra láthatóvá válnak a pásztorélet emlékei – mondta el Mészáros Márta.




 

Kövessen minket a Facebookon is!