Kultúra 2019. január 24. 07:30

45 éve választották Félegyháza díszpolgárává Holló Lászlót

45 éve választották Félegyháza díszpolgárává Holló Lászlót
Holló László Kossuth- és Munkácsy-díjas festőművész 1887. március 6-án született Kiskunfélegyházán, forradalmi hagyományokat ápoló, művészi hajlamokat hordozó középosztálybeli értelmiségi családból. Édesapja idősebb Holló László a kiskunfélegyházi Főgimnázium igazgatója.

Iskoláit szülővárosában végezte. Rajztehetsége korán kitűnt, ez pályaválasztását is meghatározta. A szülőhelynek, az alföldi paraszti életnek meghatározó szerepe volt mindvégig művészetében.

A félegyházi érettségi után 1904—1909 között a budapesti Mintarajziskolában folytatta tanulmányait, mesterei Székely Bertalan és Szinyei Merse Pál voltak. 1909-ben elnyerte a Kalmár Józsefné által alapított négy éves tanulmányi ösztöndíjat, így Münchenben tanult tovább Hollósy Simon mester iskolájában. 1911-től párizsi, spanyolországi és itáliai tanulmányutakat tett. 1914-ben hazatérve Debrecenben telepedett meg. Itt ismerkedett meg feleségével Hrabéczy Annával.

A 20-as évektől egyre jobban kibontakozik festészete. Ebben az időben elsősorban bibliai, mitológiai témák foglalkoztatták. Későbbi olajképein és grafikáin egyre inkább visszatért alaptémájához a paraszti élet drámájához. Művei középpontjában mindig az ember áll sorsával, jelenével, múltjával, pszichikumával. A második világháború, majd az azt követő évek visszavetették művészetét. 1956-ban elhunyt felesége. 1961-ben újra nősült második felesége Maksai Olga, akinek alakja a művész számos rajzán és festményén megjelenik. Az 1961-es év művészete szempontjából is fontos év ekkor nyílik életművéből kiállítás a Műcsarnokban, ebben az évben kapja meg a Kossuth-díjat. Félegyházán is ekkor nyílt kiállítása a Kiskun Múzeumban, amely után a művész a múzeumnak ajándékozott 24 képet.

A hatvanas években készült képei színesebbek, változatosabbak, vidámabb témákat dolgozz fel bennük, amelyekből sugárzik az életöröm, a nyugalom tudata. Élete során Európa több nagyvárosában többek között Brüsszelben, Varsóban, Drezdában, Párizsban nyílt kiállítása. Mindenhol nagy sikert aratott. Munkáját az állam és a szakma is elismerte, még életében számos kitüntetést, díjat kapott: Pl. Szinnyei-díj (1941), Munkácsy Mihály-díj (1956), Munkácsy plakett és díj (1960) Kossuth-díj (1961), Érdemes művész (1964), Debrecen város művészeti díja (1968) Kiváló művész (1971), Aranydiploma, Hatvan (1974), Kiskunfélegyháza díszpolgára (1974), Debrecen díszpolgára (1975).

1976. augusztus 14-én Debrecenben hunyt el és augusztus 18-án helyezték örök nyugalomra Kiskunfélegyházán. A Kiskun Múzeum gyűjteményében 33 olajfestményt és 24 grafikát őriz, amely állandó kiállításban látható.

Holló László festészetében mindvégig meghatározó hely jutott a szülőföldnek, az alföldi tájnak és a táj lakosainak. Jól szimbolizálják ezt a Kiskun Múzeumban őrzött festmények és grafikák, amelyek felbecsülhetetlen értékei a városnak.




 

Kövessen minket a Facebookon is!