Egészségügy 2019. január 21. 08:00

Február közepétől szavazhatunk a Szent-Györgyi Albert Orvosi Díj jelöltjeire

Február közepétől szavazhatunk a Szent-Györgyi Albert Orvosi Díj jelöltjeire
2017-ben a 80 éves évforduló alkalmából a Goodwill Pharma az Egészségért Alapítvány hagyományteremtő szándékkal létrehozta a Szent-Györgyi Albert Orvosi Díjat, amelyet minden évben munkájuk elismeréseként olyan orvosoknak szeretne adományozni, akiket a szakmai zsűri és a páciensek is érdemesnek tartanak arra. A díjra olyan szakembereket lehetett jelölni, akik cselekedetükkel megmentették betegük életét, vagy akár a mindennapi orvosi munkájuk során olyan elhivatottsággal praktizálnak, amelyben rendkívüli odaadással, tudományos igényességgel és humanitárius szemlélettel segítenek a hozzájuk fordulókon.

Mint arról beszámoltunk, 2018-ban dr. Perlaki Pál, a kiskunfélegyházi kórház kardiológus főorvosa vehette át a Szent-Györgyi Albert Orvosi Díjat.


Dr. Perlaki Pál

Most is a nagyközönség jelölhette orvosát szeptembertől kezdve idén január 16-áig. A díjátadó ünnepséget április 11-én Budapesten, a Magyar Tudományos Akadémia, Akadémia Klub Kodály-termében rendezik meg.


Az idei évben a jelölési szakasz zárásáig, január 16-áig nagyon sok jelölés érkezett. Az adatok feldolgozása miatt a szavazási időszak a tervezettnél később, február 16-án kezdődhet meg.

Szavazás: február 16-ától – március 16-áig.

Szent-Györgyi Albert

 

A szavazási időszak alatt már csak a jelölt orvosokra lehet leadni a voksokat. A szavazási időszak alatt a szentgyorgyialbertorvosidij.hu oldalon naprakészen nyomon követhető a szavazás legfrissebb eredménye.

A szavazás során az alábbi adatokat kell a szavazónak megadnia:

  • szavazó neve, e-mail címe
  • a jelölt orvos nevét kiválaszthatja a legördülő listából


A szavazási időszak alatt egy e-mail címről egy szavazat érkezhet.


Díjazás:

A közönség jelölései és szavazatai alapján

  • 2 orvos Közép-Magyarország: Pest megyéből,
  • 1 orvos Észak-Magyarország Nógrád-, Heves-, Jász-Nagykun-Szolnok-, Borsod-Abaúj-Zemplén megyéből,
  • 1 orvos Északkelet-Magyarország: Szabolcs-Szatmár-Bereg, Hajdú-Bihar megyéből,
  • 1 orvos Délkelet-Magyarország: Csongrád, Békés, Bács-Kiskun megyéből, 
  • 1 orvos Északnyugat-Magyarország: Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom, Vas, Veszprém megyéből,
  • 1 orvos Délnyugat-MagyarországZala, Somogy, Tolna, Baranya megyéből.


A díj értéke egyenként 300 ezer forint.


A zsűri döntése alapján különdíjakat is kiosztanak.

Goodwill Pharma különdíj

Szent-Györgyi Albert bárhol is élt a világban két dolgot soha nem felejtett el: tanítani és tanulni. Tette mindezt tudatosan, de olykor még tudat alatt is ezzel is elősegítve Magyarország „szellemi életben történő terjeszkedését”.

A Goodwill Pharma különdíját minden évben olyan 40 év alatti, fiatal orvosnak ítéli oda a zsűri, akinek:

  • munkássága a hazai orvosszakma elismerése mellett külföldön is követendő példaként szolgál, vagy
  • olyan külföldön már alkalmazott tudást, technikát, eljárást honosít meg hazánkban is, amellyel a magyarországi orvostársadalom lehetőségeit gyarapítja

Szent-Györgyi Albert munkásságáról további információk: www.szent-gyorgyi-albert.hu

Goodwill Pharma különdíj


Goodwill Pharma Életmű Díj
Az Életmű Díjat minden évben olyan 40 év feletti orvosnak ítéli oda a zsűri, aki rendkívüli odaadással, tudományos igényességgel és humanitárius szemlélettel viseltetik a páciensei iránt és Szent-Györgyi Alberthez hasonlóan inspirálja és tanítja a környezetében dolgozó fiatalabb orvosokat.

Szent-Györgyi Albert


 

Kövessen minket a Facebookon is!