Közélet 2019. január 26. 07:30

Legyenek PET-mentes önkormányzatok!

Legyenek PET-mentes önkormányzatok!
Kis-Szeniczey Kálmán, az LMP Országos Elnökségének kiskunfélegyházi tagja pénteki sajtótájékoztatóján elmondta, hogy az LMP Magyarország Zöld Pártjaként kiemelten fontosnak tartja, hogy a települések a rendelkezésükre álló eszközökkel is fellépjenek azért, hogy az egyre súlyosabb környezeti problémát jelentő műanyaghulladék-termelődésnek gátat szabjanak.

Mint ismert, a műanyaghulladék-kibocsátás két legjelentősebb területe az ásványvizek és üdítőitalok árusítása során megvalósuló PET-palack felhasználás, valamint a kiskereskedelemben a műanyag zacskók használata. Fontos előrelépésnek ígérkezik ugyanakkor, hogy az EU országainak 2025-re gondoskodniuk kell az egyszer használatos műanyag flakonok 90 százalékának begyűjtéséről, illetve csökkenteniük kell a műanyag élelmiszertárolók és poharak használatát.

Az LMP elnökségi tagja sajtótájékoztatóján a PET-palack felhasználásának visszaszorítására vonatkozóan fogalmazott meg cselekvési javaslatokat, amelyekkel az önkormányzatok élhetnek. Álláspontunk szerint az önkormányzatoknak jó példával kell elöl járniuk a lakosság felé, ezért a környezetszennyező palackozott ásványvízfogyasztás helyett a hivatalban és az intézményekben át kell térni a vezetékes ivóvíz fogyasztására.

Kis-Szeniczey Kálmán egy további javaslatot is megfogalmazott, miszerint az önkormányzatok felhívják a helyi polgárság figyelmét csapvizet népszerűsítő szemléletformáló kampánnyal a vezetékes víz fogyasztásának előnyeire, illetve a PET-palackok veszélyeire. A vezetékes vízfogyasztás elősegítését számos praktikus és napjainkban divatos módszerrel lehet népszerűsíteni.

Kiemelte, hogy a témában korábban az ő indítványára határozatot fogadott el a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Közgyűlése is. Bíznak benne, hogy ez kiváló példa lehet valamennyi önkormányzatnak. Ezért  az LMP ezen javaslatokról és konkrét önkormányzati határozat-tervezetről tájékoztató levelet küld az elkövetkező napokban az ország valamennyi települési és megyei önkormányzatának.



 

Kövessen minket a Facebookon is!