Magyarságot tanulhattunk a felvidékiektől
Képgaléria
- Miért tartotta fontosnak Tarjányi Sándor, hogy meghívja a sikabonyiakat a félegyházi Petőfi ünnepségre?
- Petőfinek köszönhető a kapcsolat. Van egy Petőfi Baráti Társulás a Dunaszerdahelytől néhány kilométerre lévő Királyfiakarcsán. Ők minden évben március 15-én és augusztus 20-án szívhez szóló műsorokat szerveznek. Tavaly a szabadságharc ünnepén találkoztam a sikabonyi pedagógusok együttesével. Látva és hallva őket, öt perc múlva tudtam, hogy meg kell őket hívni Félegyházára.
- Mi váltotta ki ezt a bizonyosságot?
- Ahhoz, hogy az ember feltöltekezzen magyarságból, el kell menni a felvidéki ünnepségekre, és a helyiek műsorát végig kell nézni. Azt gondolom, hogy azok a szerencsés félegyháziak, akik eljöttek a Petőfi ünnepségre, azoknak csodálatos élményben volt részük, megbizonyosodhattak erről. Hallgatva a Petőfi idézeteket, azt az igényt ami belőlük kifakadt az összmagyarság összetartozása érdekében, ezt valamennyien érezhettük. Nyilvánvalóvá vált üzenetük, az, hogy miként gondolkodnak kisebbségi létükben. Az, hogy annak tudatában élik mindennapjaikat, hogy az ő földjük magyar föld, ők magyarnak születtek, magyarként akarnak meghalni, és az ő utódjaik is magyarok lesznek.
- Orbán Péter tanár urat, a csoport egyik rangidős tagját közösségük bemutatására kértük.
- A csoport Dunaszerdahely külvárosának polgári társulásaként működik Sikabonyban. Elsősorban a csallóközi népdalok összegyűjtésével, éneklésével foglalkozunk. Fellépünk a népdalos találkozókon, falunapokon és egyéb rendezvényeken. Műsorainkban szerepelnek verses, zenés előadások is. Ezeket a magyar ünnepnapokon adjuk elő, még akkor is, ha Szlovákiában ezek nem tartoznak a „piros betűs” ünnepek közé.
- Sikerült összehozni egy magyar közösséget. Hogyan működnek? Jól érzik magukat?
- El kell mondanom, hogy a dunaszerdahelyi járásban, a Csallóköz szívében élünk, és Szlovákiában a magyarság bástyája volt ez a terület, és ezt a pozícióját jelenleg is tartja. A magyar iskoláknak is Dunaszerdahely a fő központja. Itt összpontosul a magyar alapfokú és középfokú képzés. Sajnos nálunk is jelentkezik az a tendencia, ami általában jellemző Szlovákiára – főleg a peremjárásokban és falvakban – , hogy növekszik a szlovák iskolákba járó magyar tanulók száma. Ennek ellenére még mindig elmondhatjuk, hogy több gyerek jelentkezik magyar iskolába, mint szlovákba. Ez köszönhető annak is, hogy vannak közöttünk nagyon tevékeny emberek, akik igyekeznek táplálni a magyarságtudatot. Mi is ezek közé szeretnénk tartozni. Járjuk a dunaszerdahelyi és távolabbi járások falvait „magyarságműsorainkkal”. Úgy érezzük, hogy mindenütt találunk meghallgatókra.
- Ön a közösség egyik rangidőse, de láthatóan fiatalok is vállalnak szerepeket. Könnyű őket megnyerni a közreműködésre?
- Igen. Közöttünk is vannak fiatalok és fellépéseinkre is nagyon sokan eljönnek. Ami számunkra különösen örömteli, hogy sok közöttük a 20 éven aluli. Tetszik nekik a műsorunk, és úgy érezzük, hogy támogatókra is találunk közöttük.
- Mi lehet az a kapocs, amely összeköti a fiatalokat és az idősebb generációt?
- A fiatalság is kezd ráébredni arra, hogy: igen, én magyar fiú, magyar lány vagyok. Ezt a nagyszülők még pontosan tudják. A közép generáció az, amely a háborút követő iparosítás, a nagyvárosokba költözés után eléggé elszakadt a magyarságtól. Sajnos, a főváros közelsége miatt ez a mi vidékünkön is jellemző. Pozsony minden szakmunkást, kétkezi munkást elnyel. A falvakban azonban - a nagyszülők hatására – a felnövekvő generációban egyre erősödik a magyarságtudat. Örömmel éneklik dalainkat a rendezvényeken éppúgy, mint családi összejöveteleken. Ezt a tendenciát szeretnénk mi tovább erősíteni.
H. S.
