Kultúra 2019. február 8. 07:30

Móra Emlékévnek nyilvánítja Kiskunfélegyháza 2019-et

Móra Emlékévnek nyilvánítja Kiskunfélegyháza 2019-et
A február 5-8. között megrendezett Móra Ferenc Emléknapok programjait egész éves rendezvénysorozat követi majd Kiskunfélegyházán, amellyel a 140 éve született író, újságíró, muzeológus, a magyar ifjúsági irodalom egyik legkiemelkedőbb alkotója, Móra Ferenc emléke előtt kíván tisztelegni a város – tájékoztatta lapunkat Görög Anita oktatási és közművelődési referens.

A programsorozat szervezői az önkormányzat mellett, a Móra Ferenc Társaság, a Móra Ferenc Közművelődési Egyesület, a közművelődési és oktatási intézmények, Móra örökségének életben tartói, és ápolói, akik rendkívül változatos eseménysorozatot állítottak össze annak érdekében, hogy az író emléke egy pillanatra se merüljön feledésbe szeretett szülővárosában az ifjúság, és a kultúra iránt érdeklődő lakosság körében.



Móra Emlékévet február 8-án, pénteken 14 órakor Balla László alpolgármester nyitja meg a Móra Ferenc Művelődési Központban, ahol bemutatják Móra Ferenc Magyar Örökség Díját.

Az esztendő folyamán számos versenyen, találkozón, pályázaton és konferencián mérhetik össze Móráról megszerzett tudásukat a diákok. A Móra Emlékév tervezett programjairól a kulturális intézményekben, valamint a Tourinform Irodában elhelyezett plakátokról, szórólapokról és a folyamatos híradásokból értesülhetnek az érdeklődők.

„Engem Félegyháza tett íróvá – amit le se szeretnék tagadni –, a magyar nyelvem is Félegyháza adta, józan világnézetemet is Félegyháza adta, és azon kívül minden benne van Félegyházában, ami nekem kedves: a Daru utca, gyermekkorom. Nekem Félegyháza jelenti apámat, az ő derűjét és az anyám simogató kezét, jelenti azt a hűséget, amely elkísér a sírig.” 

(Móra Ferenc)







 

Kövessen minket a Facebookon is!