Program 2014. augusztus 12. 19:15 Forrás: hiroshir.hu

Állatkertek éjszakája

Állatkertek éjszakája
Harmadik alkalommal rendezik meg az Állatkertek Éjszakáját, ezúttal tizenhárom magyarországi helyszínen. Az eseményre augusztus 29-én, pénteken kerül sor a budakeszi, budapesti, debreceni, győri, jászberényi, kecskeméti, miskolci, pécsi, poroszlói, szegedi és a veszprémi állat-bemutatóhelyek részvételével, sőt, idén először a budapesti Füvészkert is csatlakozott a kezdeményezéshez.


Az Állatkertek Éjszakáját 2012-ben évben rendezték meg először. Akkor országszerte nyolc helyszínen várták programokkal az érdeklődőket. Az első alkalom sikerén felbuzdulva a következő évben már tizenkét intézmény csatlakozott a kezdeményezéshez. A két éve megkezdett hagyomány természetesen idén is folytatódik, ám ebben az évben már tizenhárom bemutatóhely kínál különleges programot az érdeklődőknek az Állatkertek Éjszakája keretében. Szinte minden jelentős hazai állatkert és vadaspark részt vesz a programban, mi több, Budapesten a Füvészkert is részese lesz a rendezvénynek.

Augusztus utolsó péntekének estéje, amely az Állatkertek Éjszakájának immár hagyományos időpontja, ebben az esztendőben augusztus 29-ére esik. Ezen az estén az ország tizenegy településén tizenhárom bemutatóhely várja esti, illetve éjjeli nyitva tartással és egyedi programokkal az érdeklődőket.
 

A résztvevő intézmények a következők:
 

Budakeszin a Budakeszi Vadaspark;

Budapesten az ELTE Botanikus Kertje (Füvészkert); a Fővárosi Állat- és Növénykert, a Tropicarium (Campona); Debrecenben a Nagyerdei Kultúrpark Állat- és Növénykertje;

Győrött a Xantus János Állatkert;

Jászberényben a Jászberényi Állat- és Növénykert;

Kecskeméten a Kecskeméti Vadaskert;

Miskolcon a Miskolci Állatkert és Kultúrpark;

Pécsett a belvárosi Akvárium-Terrárium (a Planetáriummal közösen)

Poroszlón a Tisza-tavi Ökocentrum;

Szegeden a Szegedi Vadaspark;

Veszprémben a Kittenberger Kálmán Növény- és Vadaspark.
 

A legtöbb helyen az Állatkertek Éjszakája programjai este 7-től éjfélig tartanak, a belépés éjjel 11 óráig történik. A résztvevő intézményekbe erre az alkalomra külön belépti jegyet lehet majd váltani, a főváros térségében működő bemutatóhelyek pedig mind a négy helyszínre érvényes kombinált belépőjegyeket is kínálnak.

A részletes programokat az egyes állatkertek saját honlapjukon teszik közzé, illetve augusztus 18-án Budapesten egy közös sajtótájékoztatót is tartanak az Állatkertek Éjszakájával kapcsolatos további részletekről.
 

Kövessen minket a Facebookon is!