Helyi hírek 2014. augusztus 11. 17:45

Na? Hogyan ülöm meg?

Képgaléria
Na? Hogyan ülöm meg?
Nagyon jó volt! Lótortát készítettünk, lovagoltunk, fogatot hajtottunk. Lószépségverseny is volt, amire mi készítettük fel a pacikat. Szépen megtakarítottuk őket, befontuk a sörényüket és a farkukat, majd feldíszítettük őket. Sok jó program volt az egy hét alatt. A délelőtti lovaglás után játszottunk, főleg labdajátékokat – így összegezték a Mezőgazdasági Szakiskola lovas táborában szerzett élményeiket Nemes Nagy Adél és Rózsa Gitta.

A szakiskola negyedik éve rendezi meg lovas táborát. Céljuk, hogy a gyermekek ismerkedjenek a természettel, a lóval. A lovaglás és a fogathajtás mellett megtanulják a különböző lovas szakágak, köztük a díjlovaglás, a díjugratás, a fogathajtó sport jellemzőit, szabályait. A tangazdaságban emellett találkoznak a csacsikkal, malackákkal és a bárányokkal, amelyeket etetgethetnek, simogathatnak. A foglalkozásokat pedagógusok vezetik, de segítenek nekik a jelenlegi és volt tanítványok is, akik szabadidejüket áldozzák azért, hogy együtt lehessenek a kezdőkkel. Ez nagyon jó, hiszen a kezdő lovasok pillanatok alatt baráti, sokszor játékos kapcsolatot alakítanak ki velük. Szakmai jó tanácsaikat néha jobban elfogadják, mint a tanárokét – mondta el Rózsa Pál igazgató.

A tábor növendékei egy zárórendezvényt is szerveztek, ahol szüleiknek, családtagjaiknak mutatták be, hogy mire is jutottak a lovaglás, a fogathajtás tudományában.

H. S.

Kövessen minket a Facebookon is!