Helyi hírek 2014. január 21. 13:47

Fórum a munkahelyteremtésről

Képgaléria
Fórum a munkahelyteremtésről
Számos cégvezető és vállalkozó volt kíváncsi január 20-án a „Munkahelyteremtés 2014” címmel, a városi könyvtárban megtartott fórumra. Az összejövetelen a Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal Kiskunfélegyházi Járási Hivatal Munkaügyi Kirendeltségének vezetője és munkatársai adtak részletes tájékoztatást a munkahelyteremtés lehetőségeiről, az igénybe vehető támogatásokról.

A fórum bevezetőjében dr. Sipos Krisztina a Kiskunfélegyházi Járási Hivatal vezetője elmondta, hogy megalakulásuk óta második alkalommal szerveznek összejövetelt a munkáltatóknak. A hivatalnak sikerült élő kapcsolatot kialakítani a vállalkozókkal és cégvezetőkkel, és remélhetően ennek is köszönhető a nagy érdeklődés a fórum iránt.

Csányi Sándor kirendeltségvezető a munkaügyi kirendeltség munkájáról, szolgáltatásairól szólt elsőként. A jelenlévők tájékoztatást kaptak az internetes munkaerő-piaci portál (www.munka.hu) működéséről, arról, hogy miért éri meg ezt az ingyenes lehetőséget a munkáltatóknak igénybe venni. Az oldalon a betöltetlen munkahelyekre kereshetnek megfelelő alkalmazottat, hiszen jelenleg több mint 35 ezer önéletrajz érhető el. A munkáltatók a felületen közvetlenül is felvehetik a kapcsolatot a munkavállalókkal. A fórum résztvevői megismerkedhettek „A nők 40 év szolgálati jogviszonyának megszerzésének elősegítése” című központi munkaerő-piaci programmal, valamint a mikro-, kis- és középvállalkozások munkahelyteremtő beruházásainak támogatási lehetőségeivel is.

H. S.

Kövessen minket a Facebookon is!