Még egyszer a Lakótelepi anzix című panasz apropóján
„Tisztelt Kapus Krisztián!
Szeretném a segítségét kérni Krisztián, elsősorban most nem, mint Városunk Polgármesteréhez fordulok Önhöz, hanem mint körzeti képviselőhöz.
Mint Lakótelepi lakos, szeretnék releváns információkat adni, amiken szeretném (szeretnénk- lakóközösség), hogy változás álljon be.
Levelem fő témája a lakótelepi Szoborpark!
1. A parkban esténként randalírozó fiatalok…
A fiatalok, szinte minden este, éjszakai szórakozóhelynek használják a parkot és a környékét. Ezzel nem lenne gond, ha esetleg pár vagy néhány ember idejönne, és szépen csöndben elbeszélgetnének, de itt általában egy tucat fiatal gyűlik össze. Isznak, gyógyszereznek és valószínű különböző tudatmódosítókat is használnak, erre a bizonyítékot másnap találjuk a parkban, üres és általában törött sörösüvegek, üres gyógyszeres dobozok, és kis zárható zacskók tömkelege van a padoknál nem beszélve arról a szeméttömegről, amit maguk után hagynak (csikkek, maghéjak, üres üdítős dobozok....)
Üvöltöznek, kiabálnak, nem érdekelve, hogy kit zavarnak... azért lássuk, be az emberek nagy része éjfél környékén már szeretne pihenni, és szeretné, az ablakokat kinyitni ezekben az elviselhetetlen melegekben, de az itt lakó dönthet :
- vagy kinyitja az ablakot egy kis friss levegőért, hogy tudjon aludni,
- vagy mellőzi a friss levegőt, mert akkor az ordibálástól nem tud pihenni.
Felháborítónak tartom, hogy pl. a lányom már néhányszor rájuk hívta a rendőröket, de annyira alulkvalifikáltak, hogy nem adja ki az eszük, hogy ne jöjjenek ide (nem itt lakó fiatalokról van szó), viszont sokszor az embereknek már kellemetlen telefonálni a Rend Őreinek. Amennyiben mód van rá, szeretném kérni, hogy a Rendőrség napi járőrszolgálat részeként éjszaka a szoborpark és környékét is nézze át. A félelmeim a következők: rengetek, illuminált állapotú fiatal tartózkodik a környéken, és mint pl. pár hete a szomszédomat is itt a házunk előtt rabolták ki, ezen felül a rongálásokról még nem is ejtettem szót, a padok förtelmes állapotban vannak, sőt egy-egy "buli" alkalmával előszeretettel driftelnek és ugrálnak kocsik motorháztetején.
Véleményem szerint megoldást jelenthetne a rendőri jelenlét, illetve ha költségvetés engedné kivilágítani a parkot.
2. A másik probléma szoborparkba bicikliző Hölgyek és Urak…
Sok, gyerekes anyuka, apuka, nagyszülő mondhatjuk úgy, hogy család tartózkodik a parkban délutánonként, és kifejezetten érezhető már a nagyfokú feszültég a biciklisek és járókelők között. Addig, amíg a járművükről nem képesek leszállni, csak grimaszolni és visszakiabálni, hogy menjünk arrébb, a kisgyerek ne itt játsszon, és néhányszor obszcén szavakat dobnak oda nekem, nekünk…A buszmegállónál elvileg ki van téve, hogy a bicikliútnak vége tábla, de kérem, erősítsen meg benne. Valami megoldást kellene találni rá, gondolok itt lekerített részre, vagy a biciklizőkbe tudatosítani, hogy ne száguldozzanak a parkba, mert rendkívül balesetveszélyes, hiszen olyan irammal mennek, hogy ha egy kisgyerek kilép elé esélytelen, hogy megálljon. Sajnálattal vettem tudomásul. hogy az elmúlt 4 évben nem sikerült egyességre jutni. Javaslatom lenne egy nagyobb tábla kitétele, amivel fel lehetne hívni a biciklisek figyelmét, hogy az nem bicikli út.
Tehát a konklúzió: A park területén frusztráló már az a tucatnyi bódult fiatal, közbiztonság és pihenés szempontjából is, illetve szintén személyi sérülés végett fontos lenne a park területén megoldani a különböző járművekkel (bicikli, esetleg motor) közlekedők kitiltását, elterelését.
Szeretnék tájékoztatást kapni, hogy a problémámat – problémánkat - , milyen javaslattal avagy szankciókkal tudja megoldani.
2013. július 11."
"Tisztelt Önkormányzat!
Mint Petőfi lakótelepi lakos szeretném felhívni a figyelmüket egy égető problémára.
Egy eset leírással kezdeném mondanivalómat:
2013.12.04.-én este ( 23:00 környékén) Testvérem yorkshire terrier kutyájával indult szokásos esti sétájukra. Az útvonaluk általában mindig ugyanaz, a szoborparkban mennek egy kört majd úgy haza. Éppen lefekvéshez készülődtem, mikor is csörgött a telefonom, Testvérem volt, hogy baj van, a szoborparkban vannak, de körülvették őket kóbor kutyák, a kombó élén egy rottweiler-el (2kisebb testű kutya és egy fajtisztának látszó rottweiler). Sajnos testi adottságaim korlátozottak gondolok itt arra, hogy egy 45 kg-os nő vagyok, így mivel jobb megoldás nem jutott az eszembe lerohantam a kocsihoz és odaálltam a szoborparkhoz, hogy be tudjanak szállni a kiskutyával.
Adalékinformációnak megjegyezném, hogy idén februárban már felvettem a kapcsolatot a Gyepmesterrel (Kelencés Úr volt még akkor) aki meglehetősen negatívan állt a munkájához, felhívtam, hogy egy sérült kutya van a lakótelepen és szeretném, ha kijönne és elszállítani, illetve, hogy már láttam nem egy szabadon sétáló pitbullt. A hangjában közönyösség volt csak emellett lekezelő és modortalan stílussal tudom csak jellemezni. Kötelességemnek éreztem, hogy tájékoztassam a felől, hogy a kutyáknak jó esetben 4 lábuk van, és mozgásra… sőt futásra is képesek, tehát szeretném, ha most jönne ki (megjegyzem még munkaidőben volt az Úr), végül is egy állatmenhely nyomására volt hajlandó tenni a dolgát és segíteni a jószágon!
Rá pár hónapra ez év májusában megtörtént az, amitől tartottam, kutyasétáltatás közben (mivel Testvéremnek vakbél műtétje volt, én vigyáztam a kutyájára) megtámadta a kiskutyát egy pitbull. Konkrétan kitépte a kezeim közül. A gyors ellátáson múlt, hogy nem vesztette éltét, azonnal Kecskemétre a kisállat kórházba mentünk vele! Ezután jött a huzavona, hiszen ismertem azt az embert, aki póráz nélkül sétáltatta a kutyáját, így az Önkormányzaton bejelentést tettünk. Azért mellékesen megjegyzem, nem volt egyszerű megtalálni a kompetens osztályt, illetve kompetens személyt, mivel az Önkormányzaton belül sem tudták, hogy konkrétan ez kinek a feladata lenne, illetve hogy kinek mihez van jogköre! Fekete Ágnes kimondottan kedvesen és segítőkészen állt hozzánk, amit már Dr. Király Juditról nem mondhatnék el. Végül is megoldás született és a gondatlant kutyatulajdonosnak ki kellett fizetni a kiskutyánk ellátását. Egyébként az élet ezt a problémát is megoldotta, mint utólag hallottam az illető kutyái kiszöktek (3 pitet tartott), és az amelyik a mi kutyánkat bántotta elvitte a vonat ( egy csepp iróniával…mondhatnám úgyis, hogy elütötte a vonat). Egyébként kérdem én… a fő állatorvos szerint megfelelő körülmények között voltak tartva a kutyák hiszen környezettanulmányra ment ki, és rendben talált mindent… az állatok mégis kiszöktek és garázdálkodtak a lakótelepen, csak a szerencsének köszönhető, hogy személyi sérülés nem történt. Úgy néz ki nagyon nagy lyukak vannak ezeken a hivatali eljárásokon… Visszakanyarodva aktuális esetleírásomhoz, mivel éjszaka jobbat nem tudtunk ezért felhívtuk a rendőrséget, hogy esetleg talán Ők, mint a Rend éber Őrei segítenek, vagy tudnak valami tanáccsal szolgálni. Ismételten negatív lett a kázus, ugyanis amíg személyi sérülés nem történik, addig Nekik nem áll módunkba intézkedni, illetve ez már az Önkormányzat illetékessége. Így más választás nem maradt, az egészségügyi séta befejeződött, a kiskutyának meg kellett elégednie azzal a kb 5 perccel amit a levegőn tölthetett, és a veszély érzetem miatt ( mivel én már átéltem egy támadást) a kocsiból kilépve a lépcsőházig futottam kezembe a kiskutyával ( természetesen a futás a veszélyérzetem miatt volt, és nem az edzéstervem részeként…)
Tehát összefoglalva igazából 10 hónapja a lakótelepen kutyaügyben az égvilágon senki nem tesz semmit! A mai napon felhívtam az Új Gyepmesterünket, aki rendkívül együttműködő volt. Amennyiben valós képet festett a munkahelyi körülményeiről akkor az jóindulattal is SÍRALMASNAK nevezném (jelenleg egy fő dolgozik, és egy hurok a munkaeszköz!!! Természetesen most jöhet az a tény, hogy altatópisztolyhoz engedély kell, ami pénzbe kerül. Őszintén, aki kitalálta azt, hogy szerencsétlen gyepmester egy hurokkal menjen ki terepre, hát mondjuk úgy, hogy azt az embert küldeném egy ilyen kombó közé amivel Testvérem is találkozott! Kíváncsi lennék, hogy fogná be egyedül azokat a kutyákat!)
Sem munkaeszközökben nincs megfelelő felszereltsége, de véleményem szerint emberhiányban is küzdenek. Természetesen itt jön a szoros költésvetés, és a nincs pénz megfelelő munkaerőre és társai kifogás… de ha jól tudom a közterület felügyelők is kompetensek ebben az ügyben:
A Közterület-felügyelet hatáskörébe tartozó főbb szabálysértések:
- Engedély nélküli árusítás
- Engedély nélküli közterület használat
- Illegális plakátragasztás
- Illegális szemétlerakás
- Köztisztasági szabályok megszegése
- Megállási, várakozási és behajtási tilalmak megszegése járművel
- Mozgáskorlátozott parkoló jogtalan igénybevétele
- Parkrongálás fakivágás engedély nélkül
- Parlagfű irtás elmulasztása
- Üzem képtelen járművek tárolása közterületen
- Veszélyeztetés kutyával, eb sétáltatási szabályok megszegése
(forrás:http://portal.kiskunfelegyhaza.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=206&Itemid=407)
A hatalommal élni kell nem pedig visszaélni. Szemtanúja voltam mikor is a vásártéren egy idősebb úrral a csikket szedették fel (holott nem is az idős Úr dobta el) mert amennyiben nem tette volna meg, akkor a közfelügyelők szavával éljek „nagyon sokba fog ez kerülni neked öreg”! Lehet, én vagyok túl empatikus, de vérlázító volt a közterület-felügyelő viselkedése. Kíváncsi lennék arra, hogy vajon hányszor bűntettek meg 12 éves kislányt, aki sétáltatta a pitjét póráz nélkül? Sajnos rengetegen a kistestű kutyájukat is póráz nélkül viszik.
Végül a szubjektív véleményem. Amióta az eszemet tudom lakótelepi lakos vagyok, és soha nem éreztem ennyire derogálónak, hogy itt élek. Sajnos egyre jobban el van hanyagolva ez a terület, egyre több az etnikum (amiről persze Önök nem tehetnek), a szomszédomat a ház előtt rabolják ki, és persze tavasszal, nyáron, és ősszel az ideszokott „Szoborparki disco-t” hallhatjuk. Sok fiatal, alulkvalifikált tini itt iszik , drogozik, zenét hallgat a parkba, és Horváth Gáboron kívül igazán senkit nem érdekelt, még a Polgármesterünk se méltatott válasszal ezen problémával kapcsolatban. Sajnos ez a város szégyene! Sok a munkanélküli szülő, és a gyereknek nincs pénze, ezért nem szórakozóhelyre járnak, csak egy sötét fás parkba! Nem elég az embernek, hogy így is romlik az a miliő, amit megszokott és szeretett, most még más ember butasága miatt korlátozva vagyok, és félnem kell a saját lakókörnyezetembe, hogy egy pit vagy roti jön nekem vagy a háziállatomnak??? Éjszakánként a szoborparkkal szemben (5-ös túloldalán) Szekeres családi ház és társainál hajnalokig tartó szerenádot hallgatok végig. Hónapok óta ugatnak, nyüszítenek, vonyítanak a kutyák. Két opció jut az eszembe laikus révén, vagy nem megfelelő állattartási problémák lehetnek, vagy kóbor kutyák ingerlik, mert elképzelhetetlennek tartom, hogy mi másért ugatnának órák hosszat (bár a gazdáját érdekes mód nem zavarja… annál inkább az aludni vágyó embereket!
Sok mindenre fogható miért nem történik változás, de talán akkor veszik komolyan ezeket a kázusokat ha konkrét személyi sérülés történik?
Konklúzió:
Átlag állampolgárként azt látom, azon alapvető, az élhető lakókörnyezet kialakításához nélkülözhetetlen dolgok megteremtéséhez szükséges eszközökre, intézkedésekre sajnos soha nem jut a költségvetésből. A spar előtti körforgalomba sikerült egy igen csak szép szökőkutat telepíteni, aminek művészi értékét ugyan nem vitatom, de gyakorlati haszna kimerül abban, hogy nyáron a puják tudjanak hol fürdőzni (bár higiéniai szempontból ez sem mellékes). Természetesen tisztában vagyok vele, hogy felajánlásból jöhetett létre, és a lakótelep környezetét szerették volna ezzel emelni. A kivitelezésre, karbantartásra illetve üzemeltetésre szánt keretből fel lehetett volna szerelni a gyepmestert a munkája végzéséhez szükséges eszközökkel illetve az ahhoz tartozó képzések elvégzése is lehetővé vált volna számára. Arról nem is beszélve, hogy egy darab gyepmester nem igazán tudja ellátni azt a feladatot, amit neki szánnak, ráadásul úgy tudom, hogy régen volt nekik plusz pénz is fizetve, amiért éjjel-nappali ügyeletben voltak. Véleményem szerint mivel igen fontos szerepet játszana(k), a város életében ezért semmilyen kifogást nem találok arra, hogy miért cserélődnek, és miért nincsenek rendes munkaeszközei(k)!
A közterület felügyelők – ha már a gyepmester nem képes emberi korlátai miatt túlteljesíteni – is végezhetnének hasznosabb munkát (annál mindenképpen hasznosabb lenne, hogy a Kossuth utcán fel-alá furikáznak és figyelik az állampolgárokat, hogy ki vét a dohányzási szabályok ellen, vagy vétlen állampolgárokat szégyenítenek meg egy kis hatalomtól megszédülve), hisz feladataik közt törvényi előírás szerint szerepel az ebrendészet és az állategészségügy is.
Kíváncsi lennék arra, hogy egy állampolgári megkeresésre miért nem reagál senki, pedig ugyancsak törvényi kötelezettsége lenne egy kiküldött levél kivizsgálására, megválaszolására.
Úgy általánosságban az Önkormányzatnál is nagy káosz uralkodik, mert egy probléma felvetésekor igencsak kitartónak és következetesnek kell lenni, hogy az illetékest megtalálja az ember. Ráadásul, ha ez sikerül, akkor is falakba ütközik, mert még az illetékes személy sincs tisztában azzal, hogy mit lehet tenni a probléma megoldásával kapcsolatban. Talán hasznos lenne az ott dolgozó tisztességes, segítőkész és kedves kollégákat továbbképzésre küldeni, hogy a munkájukat jól tudják végezni. Na és azt a fontos tényt sem felejthetjük el, hogy ha valaki a Polgármesteri Hivatalba jár dolgozni – tisztelet a kivételnek, mert tudom, hogy vannak – az már eleve 2 méterrel a föld felett lebeg, és személyes sértésnek veszi, ha valaki érdeklődni, esetleg segítséget kérni járul elé. A lekezelő stílus ennél a körnél alap, igaz, hogy csak szimpla ügyintézőként dolgozik, de ha a neve előtt már a dr jelölés áll, akkor a hangnem, amit meg merészel ütni egy állampolgárral szemben, az vérlázító (konkrétan a hatósági osztály egyik dolgozójára utalok).
Remélhetőleg történnek változások, addig amíg személyi sérülés nem történik!
2013.12.11."
"Városfenntartó és Szolgáltató Költségvetési Szervezet
Kkfháza, Deák F. u. 2.
Tisztelt Vaszkó József!
Szeretnék panaszt tenni, Kelencés Sándor- gyepmester- viselkedése, és pozíciójához, beosztásához nem méltó magatartásáért.
Kelencés „Úr” elméletileg az állatok jogáért, épségéért, egészségéért felelős személy, aki ha bajban van egy állat, akkor segít. Szeretném ha valaki tenne annak érdekében, hogy ez gyakorlatilag is működő képes legyen, és felvilágosítaná mi is lenne a munkája.
A következő szégyenletes eset történt 2013. március 20. – 17:35-kor, a kisfiammal sétáltam a Petőfi lakótelepen, mint rajtam kívül számtalan édesanya, mikor is figyelmes lettem egy kutyára. Jobban megnézve már az elmúlt héten is láttam párszor, de nem került így a látóterembe, mint most. Nem is haboztam, szemügyre vettem közelebbről a jószágot. Ekkor vettem észre, hogy a bal szeme véres és nincs jó bőrben, sőt amikor közelebb léptem hozzá, szerencsétlen állat megrémült, ezért próbált elbicegni. Mivel sajnos panelházba nem fér el egy ilyen kutya, ezért nem volt más választásom gondoltam felhívom a gyepmesterünket - Kelencés Sándort (70-321-05-85). Értelemszerűen köszönéssel és bemutatkozással indítottam, adalékinformációnak megjegyzem sajnos ilyen alapvető etikettre sem képes emberünk. A következőkben gondoltam én laikus, bejelentem, hogy egy bajban lévő kutyát találtam. Vártam az úriember reakcióját, hogy kérdésekkel bombázzon meg, hogy pontosan hol is van a jószág, milyen állapotban van, esetleg feltételezem –e, hogy egy elkóborolt kutya, van-e rajta nyakörv és egyéb számomra fontosnak vélt kérdés… de pár másodperc múlva rákellett jönnöm, hogy az a hang amit hallok az nem azt jelenti, hogy Sándor izgatott a bejelentésemtől, hanem csak azt, hogy éppen jóízűen falatozza aznapi étkét. Mivel azon kívül, hogy csámcsogott, mást nem tett, ezért zavaromba elkezdtem mondani, hogy mégis hol lelhet rá az ebre. A benyomásom az volt, hogy különösebben nem foglalkoztatja a dolog, sőt még én éreztem magam kellemetlenül, hogy egy ilyen esettel felhívom. Sajnos sejtéseim beigazolódtak, közölte velem természetesen evés közben, hogy ő nem ér rá ilyenekre, majd talán holnap kimegy… kötelességemnek éreztem, hogy közöljem vele, hogy a kutyáknak négy lábuk van, tehát mozgásra képesek, és nem tarom valószínűnek, hogy még azon a helyen lesz holnap is. Természetesen megértem, hogy mint minden ember Kelencés Sándor is meghatározott munkaidőben dolgozik, amit illedelmesen meg is kérdeztem. Állítása szerint 8-17-ig van a munkaideje, így felajánlottam, hogy ha holnap ez időben ismét találkoznék a kutyával akkor felhívnám őt… sajnos ez a próbálkozásom is kudarca fulladt. Ő egy elfoglalt ember, és ha majd lesz ideje, esetleg akkor kijön és intézkedik, de persze ezeket az információkat is teli szájjal próbálta megosztani, ami valljuk be nem nagyon sikerült. Ekkor kértem meg, hogy az uzsonnáját fogyassza már el később, mert tényleg nem értem amit mond. Felszólításom után érthetőbben elhadarta a fentieket, erre én megköszöntem a kedvességét és illendőségét, és letettem a telefont. A telefonbeszélgetés 1perc 38 mp-ig tartott. Az interneten utána néztem és láttam, hogy telefonos bejelentést 20h-ig lehet tenni, vissza szerettem volna hívni Kelencés Sándort, de sajnos a telefonja neki is és Nagy Józsefnek is ki volt kapcsolva.
Állatbarát család révén bátyámat kerestem meg eme felháborító ügy kapcsán, ő sem hagyta annyiban a dolgot, a helyi és a kecskeméti állatvédőkkel egyeztetett,hogy így segítsen az állaton. Hogy történetem kerek egész legyen, megjegyzem, hogy másnap a gyepmester befogta az állatot. A Herosz helyi szervezetének segítségével sikerült hathatósabb nyomást gyakorolni Kelencés úrra. Bár első kísérletünk nem igazán sikerült, a gyepmester úr tájékoztatott bennünket, hogy előző nap a lakótelepen járt egy másik kutyát befogni. Akkor látta a már említett kutyát, de az úgy elszaladt, mint a nyúl. A helyi állatvédő szervezet képviselője nem hagyta ennyiben a dolgot, sikerült rávennie, hogy reggel ez legyen az első dolga. Kiderül végül, hogy ez a szegény jószág nem hogy rohan, mint a nyúl – mert valószínűleg elütötte egy autó – hanem mozgásra is nehezen képes hisz törött a lába és az egyik szeme is beteg. Szerencsére a helyi állatvédők állatorvosa a városban volt, így a kutya orvosi segítséget is kapott.
Felháborítónak tartom, hogy egy ilyen ember dolgozik egy ilyen poszton. Lehet, hogy én vagyok túl maradi, de a véleményem, hogy egy minimális állatszeretettel bírnia kellene egy ilyen pozíciót elfoglaló embernek. Elhiszem, hogy kötött költségvetésük van, sőt azt is, hogy rengeteg feladat van egy telepen, de nincs mentség Kelencés úr közönyösségére, és nemtörődömségére. Felajánlottam több lehetőséget, de érzékelhető volt, hogy ez neki nyűg, és nem is akar vele foglalkozni.
Továbbá annyit még megjegyeznék hogy az eset előtt pár nappal a másfél éves kisfiammal sétáltam mikor is kb 300 m-re egy kislány ( kb 12 éves) egy staffordshire -t sétáltatott szájkosár nélkül, amikor is 2 kóbor kutya próbált volna ”barátkozni” a stafforddal, sajnos sikertelenül, a terriernél nem volt barátfelvétel, és vicsorogva morogva rángatta 12 éves gazdáját. Én a kisfiammal elindultam a másik irányban, hisz féltettem a testi épségét-,
ahogy indulunk haza azért arra tekintettem és láttam, hogy a kislány jól van, és a kóbor kutyák elmentek-. Sajnos, ha vannak ilyen értelmiségi szülők, akik leengednek egy 40 kg-os kutyát egy 30 kg-os kislánnyal – szájkosár nélkül - akkor legalább egy lelkiismeretes és hozzáértő gyepmesterünk legyen, ha már a munkakör mellé szolgálati lakást és egyéb juttatások járnak a pozíció mellé. Azért az sem lenne elhanyagolható, ha mindezek mellé a közterület-felügyelők is úgy végeznék a munkájukat, ahogy elvárható lenne (nem azokat kellene bűntetni, akik a parkolási szabályokat úgy hágják át, hogy nem ismerősük a közterület felügyelőnek!)
A konklúzió számomra, hogy a gyepmesterünk jogérvényesítő szervezet hatására volt hajlandó tenni a dolgát, egy telefonhívás kevés, hogy egy lakos segítségen-, ami valljuk be szégyen- három ember és tucat telefonhívás kell ahhoz, hogy egy releváns ember megmozduljon, és tegye a dolgát. Annyit hozzátennék, hogy a városban már van híre a gyepmesterünk munkájához való hozzáálláshoz, számtalan ismerősöm véleményét kikértem, akik szinte egybehangzóan azt állították, hogy minősíthetetlen stílusa van …
Mindenképpen szeretnék tájékoztatást kéni az ügy végkimenetelével kapcsolatosan.
2013-03-22”
A fotó illusztráció!