Helyi hírek 2014. augusztus 13. 10:45 Forrás: Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság

Néhány órán belül négy autót törtek fel

Képgaléria
Néhány órán belül négy autót törtek fel
A Kecskeméti Rendőrkapitányság Lajosmizse Rendőrőrse nyomozást indított lopás vétség kísérlet elkövetésének megalapozott gyanúja miatt egy 15 éves kecskeméti lány, valamint egy 15 éves és egy 17 éves lajosmizsei fiú ellen.













A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint a három fiatal 2014. augusztus 12-én 1 óra és 2 óra közötti időben egy lajosmizsei társasház előtt parkoló három személygépkocsi első ajtaját kifeszítette, azonban értéket nem találtak az autókban. A kiérkező rendőrök megzavarták őket, ezért elszaladtak. Közülük a figyelő feladatot ellátó lányt és a 17 éves fiút a helyszín közelében elfogták.

Néhány órával később az elmenekülő 15 éves fiatalember egy azonos korú lajosmizsei barátjával egy helyi ingatlan kerítését kitörte, majd az udvaron lévő nyitott kisteherautóból el akarták lopni a CD lejátszót, valamint egy szemüvegtartót, a benne lévő készpénzzel együtt. Ezen kívül a gyanúsítottak a családi ház nyitott ablakáról a szúnyoghálót kiszakították, valamint egy másik ablakot is kifeszítettek. Mivel cselekményük közben az ott lakó sértett megzavarta őket, ezért elfutottak a helyszínről, azonban a kiérkező rendőrök elfogták őket. A két lajosmizsei fiút lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki a nyomozók, melynek során kiderült, hogy közülük az egyik terhelt 2014. július 26-án 12 óra és 16 óra közötti időben Lajosmizsén, a Pacsirta utcában parkoló egyik személygépkocsi bal első ablaküvegét kitörte és eltulajdonított az autóból egy pénztárcát, benne személyes okmányokkal és készpénzzel, így őt lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt is kihallgatták.

A két 15 éves lajosmizsei fiút őrizetbe vették a rendőrök és kezdeményezik előzetes letartóztatásuk elrendelését. Társaik az eljárás további szakaszában szabadlábon védekeznek.
 

Kövessen minket a Facebookon is!