Egészségügy 2019. március 13. 08:30

Szent-Györgyi Albert Orvosi Díjra jelölték dr. Farmasi Róbertet

Szent-Györgyi Albert Orvosi Díjra jelölték dr. Farmasi Róbertet
Szent-Györgyi Albert Nobel-díj kitüntetésének nyolcvanadik évfordulója alkalmából hozták létre azt az orvosokat elismerő díjat, amelyet szakmai zsűri döntése és interneten beérkezett szavazatok alapján azon orvosoknak adományoznak, akik mindennapi munkájuk során elhivatottsággal, rendkívüli odaadással, tudományos igényességgel és humanitárius szemlélettel segítenek a hozzájuk fordulókon. Ezt a szemléletmódot követve került idén dr. Farmasi Róbert kiskunfélegyházi háziorvos is a jelöltek közé, aki lelkiismeretes munkájával méltán érdemli ki betegei elismerését.

Idén március 16-áig lehet szavazni a Szent-Györgyi Albert Orvosi Díjra jelölt orvosokra, akik közül az első három helyezettet díjazzák. A délkelet-magyarországi régióban, Békés, Csongrád és Bács-Kiskun megyében a 78 jelölt közül dr. Farmasi Róbert jelenleg a 17. helyen áll.



A Körpatika melletti rendelőben praktizáló orvos kisgyermekkora óta él Félegyházán. Az általános iskolai, majd a gimnáziumi évek után 1996-ban Szegeden, az orvostudományi egyetemen szerzett Általános Orvosi Karon diplomát, amelyet követően pályakezdőként a félegyházi kórház belgyógyászati osztályára került. Ez idő alatt belgyógyászatból szakvizsgát tett, majd később meghívás alapján a kecskeméti megyei kórház onkoradiológiai központjába került, ahol megszerezte második szakvizsgáját, s hematológus lett.

2009-ben dr. Sebestyén Péter nyugdíjba vonuló háziorvos megkeresésére átvette a Félegyházán megüresedő praxist, így tíz éve a városba visszatérve felnőtt háziorvosként tevékenykedik. Ez az a terület, amelyben a sokrétű orvos az eddig megszerzett tudását és tapasztalatát a legszélesebb körben tudja a betegek javára fordítani.



– Ebben a munkában ki tud alakulni egy olyan hosszú távú, személyes, bizalmi kapcsolat, amit teljességgel a betegek gyógyulásának szolgálatába tudok állítani. Nagyon megtisztelő ismerni a hozzánk forduló emberek, s olykor az egész család egészségügyi történetét, hiszen most már a meglévő betegeink felnőtté váló gyermekei is hozzánk jönnek. Az emberekkel való találkozás és bánás a legérdekesebb ebben a munkában – fűzte hozzá a háziorvos.

A megfelelő orvos-beteg kapcsolatot a két asszisztens is nagyban segíti, Kalmár-Nagy Brigitta ápolónői, Fodor Ákosné Rozika pedig orvosírnoki feladatokat lát el.

– A kolléganők türelmesen, alázattal végzik munkájukat, és az ő szoros együttműködésükkel tud jól működni a dolog. A betegellátás csapatmunka, melyet nem egyedül én végzek – beszélt elismerően dr. Farmasi Róbert.

A betegek érdekét, és a gyorsabb és hatékonyabb ellátást szolgálja az is, hogy a rendelés két helyiségben működik. Míg az asszisztensi irodában a receptfelírások, a beutaló-kérések, a telefonos időpontkérések zajlanak, addig az orvosi szobában zavartalanul lehet vizsgálni, és a betegre figyelni. Emellett működik egy intenetes betegelőjegyzési rendszer is, amelynek segítségével a betegek otthonról tudnak időpontot foglalni.

A gyógyítás egyik fő pillérének mégis a bizalom kialakítását tartja a háziorvos, mely, mint mondta, a terápia elfogadásának, és ezzel a gyógyulásnak is nagyobb esélyt ad. – Ha lelkiismeretesen, odafigyeléssel, alázattal végezzük a dolgunkat, akkor a háziorvoslás sűrű és fárasztó munka – fogalmazott a doktor.

Ebben nyújt segítséget kolléganői mellett családja is. Felesége, aki a Móra Ferenc Gimnáziumban tanít, jelentős háttere és támogatója volt már az orvossá válás, a szakvizsgák megszerzése idején, s a kórházi munka mellett is. Gyermekei pedig, a szintén orvosi pályára készülő gimnazista Ádám, és húga Eszter izgalommal követik a szavazatok alakulását.

Szavazatunkkal támogassuk a lelkiismeretes munkát végző orvost!

Szavazni március 16-áig lehet a www.szentgyorgyialbertorvosidij.hu oldalon.

 

K. G.

Fotó: Fantoly Márton




 

Kövessen minket a Facebookon is!