Nyakukon marad a gabona?
A bácskai, kiskunsági gazdák szerencséjének mondható, kalászos gabonájuk viszonylag korai beérése. Az aratás finisében jártak, amikor rájuk szakadtak a több héten át tartó esőzések. Ezért az említett tájakon településenként legfeljebb 20-50 hektár kalászost vitt veszendőbe a helyenként jelentős csapadék. Ezzel szemben a dunántúli szántókon néhol elérte az 50 százalékot az árpa-, rozs- és a búzatermesztők vesztesége.
Szabadszállás környékén Gáspár Ferenc gazdaköri elnök ismerete szerint maximum 30 hektáron maradt lábon kalászos gabona. Összességében jóval kisebb ez a kár, mint amennyi hasznot hoz a csapadék. Amint az országszerte jellemző, Felső-Kiskunságban is egyenetlen volt az eső eloszlása, a mérések szerint 70-140 milliméter között hullott. A laza homokon a kukorica, a napraforgó néhol már-már kiszáradt, de a jobb víztartó, öntözetlen talajokon is az utolsó órákra érkezett az eső. A gazdák véleménye általában egyezik: a július végétől tartó csapadékos időjárás helyrehozta a szomjazó növényeket. Ez azt jelenti, hogy a napraforgóról, a kukoricáról a hozambecslések jóval kedvezőbbek a 2-3 héttel korábbi prognózisokhoz képest. Helyenként rekordtermésre számítanak a termesztők.
- A várható hozamokról szóló híradásokat nem szabad még készpénznek venni. Az ugyan elképzelhető, hogy kiváló talajú Bácskában elérheti a kukorica a hektáronkénti 10-11 tonnát, de nem ez a jellemző. Kiskunságban vagy Dél-Pest megyében 6-7 tonna körüli kukoricatermést látunk ezekben a napokban. A jobb talajokon prognosztizált hektáronkénti 3-4 tonna napraforgótermés pedig teljesen bizonytalan. A további esőzések súlyos károkat okozhatnak a tányérokon, támadhat a szürkepenész és más gombabetegségek - hallottuk Pesti Gábortól a nagykőrösi gazdakör elnökétől.
Mindenesetre a gazdák véleménye általában az, hogy a kockázatokat is figyelembe véve, összességében az átlagosnál több lesz az őszi betakarítású szántóföldiek hozama. Aggódnak ugyanakkor, hogy több millió tonna gabonafelesleg keletkezhet, amit nem lesz könnyű eladniuk, a bőség pedig letöri az árakat. Az már bizonyos: takarmányozásra való szemes termény jóval több lesz a szükségesnél. A homokhátsági búzatermés legalább fele takarmány minőségű lett idén. Ezt mondják a környékbeli integrátorok, például a Bács-Kiskun megye északi részéről is felvásárló Praktika kft. szakemberei. Továbbá árpából, tritikáléból, rozsból, zabból szintén jók a hozamok, tehát csak a kalászosok magvaival ellátható a hazai állatállomány. És majd jön még a kukorica is. Összességében kétszer annyi szemes takarmányt becsülnek, mint amennyire az állattartónak szükségük lehet.
A világpiacot nem befolyásoljuk
- Hazánk gabonatermése rekordszinten is csepp a világpiacon, nem befolyásolja lényegesen az árakat. Jelenleg ugyan nyomottan, 36-38 ezer forintért lehet leköttetni a kukoricát a kereskedőknél, de a tőzsdei ár ennél most is magasabb, 40-45 ezer forint. Nem tudjuk milyen hatással lesz ránk az orosz embargó, de azt is figyelembe véve úgy gondolom, nem indokolt a vészharangot kongatni. Rengeteg gabonát felvesz a bioetanol piac, és ahogy az előző években is történt, különböző csatornákon kijut a gabona külföldre, egyebek közt olasz piacra - mondta el véleményét Pesti Gábor.