Program 2019. március 13. 10:00

Továbbra is várják a jelentkezőket a Balaton-átúszásra

Továbbra is várják a jelentkezőket a Balaton-átúszásra
Megkezdték a felkészülést az idei Balaton-átúszásra jelentkezők a Félegyházi Termál Parkfürdőben. A Félegyházi Szabadidő és Sport Nonprofit Kft. a városi fürdő üzemeltetőjeként ezzel is segíti a magyar tenger átúszáson gondolkodó félegyházi sportembereket. A felkészítő programot továbbra is Sebők János többszörös magyar szenior úszóbajnok, valamint szenior világbajnoki 8. helyezett és korábbi Balatonátúszó, mint „mentor” koordinálja. Egy támogatónak köszönhetően a Balaton-átúszáson résztvevő 10 főnek kifizetik a részvételi díját. Most sem késő elkezdeni, hiszen a tervek szerint június 29-én rendezik meg az eseményt.

A Félegyházi Termál Parkfürdőt és a Kiskunfélegyházi Városi Sportcsarnokot támogató programiroda részéről megtudtuk, eddig 11 fő jelentkezett az átúszásra. Bárki felkészülhet akár társaságban is. A rendszeres edzéseknek emellett közösségépítő szerep is van. A Félegyházi Termál Parkfürdő egy pályát biztosít a felkészüléshez, hétköznap 6 és 8 óra között.

A felkészülőket tapasztalatával, igény esetén tanácsaival Sebők János többszörös magyar szenior úszóbajnok, valamint szenior világbajnoki 8. helyezett és korábbi Balatonátúszó, mint „mentor” segíti. Vele találkozni, konzultálni minden hétfőn és csütörtökön tudnak a programot vállalók, a fedett medencénél a kijelölt pályánál.

Önkéntes önszerveződésről van szó, melyet az üzemeltető pályabiztosítással támogat. A feladatra vállalkozó sportemberek, segíthetik, támogathatják a felkészülésben egymást, edzésterveket cserélhetnek, tapasztalatokat, élményeket oszthatnak meg egymással. A csoportos felkészülés átsegítheti a kezdőket, a bizonytalankodókat a nehézségeken.

A felkészülők számára belépést a fürdő pénztárában megvásárolható úszójegy vagy úszóbérlet biztosít.

A felkészülés végén, ha a létszám indokolja – önköltséges alapon – a Félegyházi Szabadidő és Sport Nonprofit Kft. programirodája közös, buszos utazást szervez a rendezvényre, a résztvevők részére.

A sikeresen célba érkezők nevei egy évig a Félegyházi Termál Parkfürdőben olvashatók.

Készülj fel!!!  Teljesíts!!!

Félegyházi Szabadidő és Sport Nonprofit Kft. Termál Parkfürdője valamint programirodája. Érdeklődni: Programiroda telefon: 0670/7036 022

 

Balaton-átúszás története, menete:

A Balaton-átúszás egy évente megrendezett nyári sportesemény, amelyet régebben július utolsó szombatján tartottak meg, de 2011-től július első szombatja a kitűzött időpont, amit kedvezőtlen időjárás esetén módosítanak. A versenyre jelentkezők a Balaton Révfülöp és Balatonboglár közé eső 5,2 km-es szakaszának átúszására vállalkoznak. A távot a versenyzők átlagosan három óra alatt, a leggyorsabbak egy óra körül teszik meg. Egy órán belül kerülni eddig csak Papp Márk nyíltvízi úszónak sikerült, 2016-ban, ideje 00.58:33 volt. 2018-ban megkísérelte megdönteni a saját Balaton-átúszás csúcsát. Habár újra nyerni tudott, az újabb győztes ideje gyengébb lett: 1:00:26.

A középkorban az úszás a tiltott (sport)tevékenységek közé tartozott, és csak a felvilágosodás idején kezdett elfogadottá válni. A modern polgári úszósport a 19. században született meg. Magyarországon ehhez legnagyobb mértékben Szekrényessy Kálmán járult hozzá, aki 1880. augusztus 29-én, elsőként úszta át a Balaton Siófok és Balatonfüred közé eső szakaszát. A 14 km-es távot Szekrényessy 6 óra 40 perc alatt teljesítette. Ezt tekintjük a magyar úszósport születésnapjának. Ő alapította meg, 1882-ben az első, kifejezetten sporttal foglalkozó lapot, a Sportot, és 1888. november 16-án az ő Teréz körúti lakásán alakult meg a maradi tornarendszert felváltó új sportegyesület, a Magyar Testgyakorlók Köre (MTK). Szobra Siófokon áll, a profi Balaton-átúszás eredményhirdetését a szobor előterében tartják.

 

Az első Balaton-átúszás nagy hatással volt az úszásra mint sportágra. Már a következő évben megrendezték az első hazai nemzetközi úszóversenyt, a Duna Vác és Pest közé eső szakaszán, melynek első helyezettje a magyarok között ugyancsak Szekrényessy lett. Ő ezt követően még négy alkalommal úszta át a tavat, amit 16 éven át többszöri próbálkozás ellenére sem sikerült senkinek megismételni. A Balaton második átúszója, 1896-ban Gräfl Károly volt. A 20. század első éveiben a vállalkozók csekély száma miatt a rendezők a versenytáv csökkentése mellett döntöttek, így 14-ről 13, majd 7, később pedig 5 kilométerre szállították le a pályaszakasz hosszát. Az első világháborút követő kihagyás után a Horthy-korszak ún. bethleni konszolidációja alatt nyílt lehetőség a verseny újbóli megrendezésére, immár ismét a klasszikus Siófok–Balatonfüred közötti szakaszon, amelyet Szekrényessy Kálmán emlékverseny néven 1948 és 1967 között folyamatosan megrendeztek. Ez az emlékverseny a legnagyobb múlttal rendelkező magyar úszóverseny és egyben Európa legnagyobb nyílt vízi bajnoksága, melynek hagyományát éppen ezért ápolni kellene. Legutóbb 1997-ben került megrendezésre, a siófoki Szekrényessy Kálmán-szobor avatásakor.

 

A Siófok és Füred közötti táv azonban hosszúsága miatt nem volt alkalmas amatőr sportolók, széles néptömegek bevonására. A Balaton-átúszás a Révfülöp és Balatonboglár közötti, 5200 méter hosszú pályaszakaszon a Kádár-korszak végén alakult igazi tömegsportrendezvénnyé. A verseny egyik fő ötletadója a KISZ Központi Bizottsága, valamint a Szakszervezetek Országos Tanácsa volt, de az először 1977-ben megrendezett esemény szervezésében több állami társszervezet is közreműködött. A Balaton-átúszás ebben a formájában a mai napig létező, nagy népszerűségnek örvendő tömegsportesemény. Az átúszások történetének első tragédiája 2004-ben történt, amikor egy negyvennégy éves herendi orvos úszás közben rosszul lett és kórházba szállítás közben meghalt. A jubileumi átúszásra 2012. július 7-én került sor, az 1987, 1993, 2005, 2010-es években viszont elmaradt az átúszás. A Balaton-átúszások történetét Szekrényessy Attila történész 2005-ben megjelent „A Balaton-átúszások története” című tudományos igényű monográfiája dolgozta fel.

Az átúszás kiindulópontja a révfülöpi kikötő mellett, közvetlenül a tóparton lévő labdarúgópálya, célpontja pedig a balatonboglári Platán strand. A versenyzők rádiófrekvenciás csuklópántot kapnak, az időmérés ennek leolvasásával történik. A rajtidőszak általában fél 8-tól 12 óráig tart. A verseny résztvevőinek rendelkezniük kell orvosi alkalmassági véleménnyel. Ezt az internetes regisztrációt követően kinyomtatott nevezési lapon a háziorvos is kitöltheti, de a rendezvény helyszínén is részt lehet venni orvosi vizsgálaton. A verseny során 150-180 vitorláshajó biztosítja az útvonalat, és három egészségügyi hajó is van. A csomagokat és a résztvevőket a két part között hajókkal szállítják. A Balatont átúszó versenyzők eredményeit online tekinthetik meg az érdeklődők a balatonatuszas.futanet.hu weboldalon

 

 

 

Forrás: Wikipédia

Kép: MTI

Kövessen minket a Facebookon is!