Közélet 2019. március 18. 16:30 Forrás: MTI

Elhunyt Baló György

Elhunyt Baló György
Életének 72. évében hétfő reggel meghalt Baló György televíziós újságíró – közölte a család az MTI-vel.

Baló György 2017 októberében - Fotó: MTI - Czimbal Gyula

Azt írták, hogy Baló György méltósággal viselt, hosszú betegség után hunyt el szerettei körében. Temetéséről később intézkednek – tették hozzá.

Baló György 1947. június 14-én, Budapesten született. Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán végzett magyar-angol-német szakon. A Magyar Televízió (MTV) külpolitikai szerkesztőségében dolgozott 1975-től, valamint a Mozgó Világ munkatársa is volt, 1989-ben a Magyar Újságírók Országos Szövetségének elnöki tisztségét töltötte be. Később, 2000-től az MTV műsorvezetőjeként, majd 2002-től 2006-ig kulturális igazgatójaként dolgozott, 2002-2003-ban A hét főszerkesztője volt.

2009-ben a Magyar Rádió Kossuth adóján a 180 perc című reggeli műsort vezette, majd 2010-től 2012-ig az MTV főszerkesztői posztját töltötte be.

Baló Györgyöt 1982-ben Rózsa Ferenc-díjjal, 1988-ban Balázs Béla-díjjal, 1991-ben Pulitzer-emlékdíjjal, 2017-ben Prima Primissima Díjjal tüntették ki.
 

Kövessen minket a Facebookon is!