Helyi hírek 2014. augusztus 14. 09:00 Forrás: baon.hu

Hamarosan indul a szüret

Hamarosan indul a szüret
Az idei szőlőtermés jónak mutatkozik, minden esőcsepp csak ront a szüreti kilátásokon. A termelők költségeit alaposan megnövelik a kártevőkkel szembeni védekezések. A mostani szüret kétarcú. Jó eséllyel jó bort lehet készíteni az idei szőlőkből, ugyanakkor nem lehet tudni, honnan indul a boralapanyag ára.


A termelők azonban nem csak emiatt nyugtalankodnak. A három-négy naponta váltakozó időjárási frontokkal rendszeresen megérkezik egy felhőszakadás. Bár a Soltvadkert, Kiskőrös, Kecel környékét védő jégelhárító rendszer jól működik, időnként egy-egy jégeső kisebb-nagyobb károkat okoz némelyik ültetvényben. Az esők miatt az átlagosnál is többet kellett már az idén permetezni, egyebek mellett erről is szó esett azon a Duna Borrégiós tanácskozáson, melynek a soltvadkerti Frittmann Borászat adott helyet a minap. Ezen egyebek mellett dr. Hajdu Edit, a kecskeméti Szőlészeti és Borászati Kutató Intézet tudományos főmunkatársa tartott előadást. A szakember elemezte az idei évet s felhívta a résztvevő szőlészek, borászok figyelmét a védekezés szükségességére.

Mint mondta jól indult az idei év, mert elmaradt a fagy, s a növények jól teleltek. A kevésbé hideg időnek köszönhetően a növény kártevői is túlélték a telet. A Kárpát-medencére jellemző szélsőséges időjárásnak is betudható a kevésbé hideg tél, de ugyanennek a szélsőségnek a részét képezi az egyre gyakrabban előforduló viharokkal érkező nagy mennyiségű csapadék, mely nem napok, hanem órák alatt zúdul le. Májusban 90, Júliusban 120 milliméter esett. Volt olyan nap, például május 15-én, amikor 37 milliméternyi esőt mértek a kutatóban. Július 11-én ezt felülmúlva 41 milliméter zúdult le Kecskeméten rövid idő alatt.

A viharok nem csak az emberi, de a növényi szervezetet is megviselik. A nedves ,párás időben a gombabetegségek az átlagosnál is gyakrabban jelentek meg az ültetvényekben. Ez ellen ugyan lehet permetezéssel védekezni, a kérdés csak az, hogy a gyakori esők miatt be lehet-e menni a szőlők közé. S ha egyik héten permetezett a gazda, akkor a másik héten érkező menetrendszerű eső lemosta-e a védőszert a nővényről. A védekezés költségei magasak, van olyan permetszer, mely literje 62 ezer forint, igaz 2 hektárt lehet megvédeni egy alkalommal.

Frittmann István, vadkerti szőlész, borász a Petőfi Népének ezzel kapcsolatban azt mondta, hogy a családi vállalkozásban művelt ültetvényeiken már hárommal többször permeteztek, mint egy átlagos évben. Várakozása szerint azonban, ha a héten megint esik, akkor újból ki kell menni a szőlőkbe, különben a lisztharmat megtámadja a termést. A szőlő jól mutat jelenleg, az Irsai Olivér fürtjei szépek, lédúsak. A szüret vélhetőleg a jövő héten kezdődhet. A szakember szerint ha kívánni lehetne valamit, akkor minden szőlész azért fohászkodik, hogy a következő hetekben végre befejeződjenek az esőzések, s a bogyók 28-30 fokos napsütésben érlelődjenek.

A szőlészeket és borászokat azonban nem csak az időjárás alakulása izgatja ezekben a napokban, hanem a borpiaci helyzet is. Korábban beszámoltunk arról, hogy az óbor egy része a hordókban vár a kereskedőkre, akik azonban mostanában ritkán kopognak a pincészetek ajtaján. Ennek részben az az oka, hogy olcsó olasz bort vásároltak az importőrök, s az asztali minőségű borok piacának nagy részéről a hazai termelők termékei így kiszorultak. A Hegyközségek Nemzeti Tanácsának (HNT) a vezetése lépett az ügyben. Erről Frittmann János alelnök adott rövid ismertetőt, melyről a napokban számolunk be.

Fotó: Barta Zsolt - A kékfrankos szépen mutat a vadkerti határban. A felvételen Frittmann István borász és Keresztes József a Kunsági Borvidék Hegyközségi Tanácsának a titkára.
 

Kövessen minket a Facebookon is!