Kultúra 2014. augusztus 17. 09:00 Forrás: baon.hu

Összetalálkozott a népköltészet és a népzene

Összetalálkozott a népköltészet és a népzene
A Bács-Kiskun Megyei Írók és Költők Baráti Köre újra megrendezte az Írótábort Ágasegyházán, melynek fő témája a népköltészet. A résztvevő írók és költők jó hangulatban, az Alföld gyönyörű vidékén, a Lehoczky tanyán elvonulva éltek közös szenvedélyüknek, az irodalomnak.



A kedden kezdődött tábor kilenc állandó „lakóját” minden nap neves vendég költők, írók, irodalmárok látogatták meg, hogy együtt töltsenek néhány órát. Közösen verseltek, zenéltek, és előadásokat hallgattak meg. S feltöltődtek, mint azt többen is megjegyezték.

Kovács István József elnök elmondta: a tábor célja a népköltészet hagyományainak őrzése. Ezzel hivatalból senki sem foglalkozik, ők azonban felvállalják. Tavaly, első alkalommal kísérleti jelleggel rendezték meg a tábort, idén azonban - a pozitív visszajelzéseknek köszönhetően - már tudatosan. A tábor színes képet mutat: az amatőr költők és írók mellett jó néhány több kötetes irodalmár is elfogadta a meghívást.

Szerdán különös esemény részesei lehettek a táborozók. Két egykori iskolatárs 42 év után a táborban találkozott újra. Varga Tibor költő, irodalmár Kissomlyóról, Szabó Sándor tárogatóművész Kecskemétről érkezett. Elmesélték, hogy Bács-Kiskun Megyei Írók és Költők Baráti Köréhez is szorosan kapcsolódó internetes kiadású Montázs Magazin jóvoltából az internet segítségével találtak egymásra. Az írótábor pedig remek alkalmat adott arra, hogy az írott szó után, 42 év elteltével személyesen is felelevenítsék a közös főiskolai emlékeket. Emellett a nap harmadik díszvendége Antalfy István kecskeméti Pilinszky-díjas költő volt, aki szeptemberben tölti be 90. születésnapját. Elmesélte, hogy nagy-nagy szeretettel fogadták, igazi baráti közösségben. Fantasztikusan érzi magát, a tárogatót hallgatva pedig többször is elérzékenyült. Kedves régi emlékeket idéztek fel benne a népi dallamok. Az élményeit hamarosan versbe is önti.

A tábor programja kötetlen, mindenkinek lehetőséget biztosítottak, hogy bemutassa saját költészetét, saját műveit. Több előadót is meghívtak, akik a népköltészethez kapcsolódóan érdekes előadásokat tartottak. Például Varga Tibor József Attila életéről, dr. Turai G. Kamill egyetemi tanár a magyar irodalom jelenéről, Bereznai Zsuzsanna etnográfus a népköltészetről. Emellett Szabó Sándor tárogatón kuruc kori dalokat játszott, melyhez a költők pedig kurucos és II. Rákócziról szóló verseiket szavalták el. A téma apropóját adta, hogy a tárogató népi hangszer a kuruc korból származik. Így idén a népköltészet és a népzene találkozási pontjává vált az írótábor.

A tábor lakói önellátók, magukra főztek. A környékbeliek kedvességét és vendégszeretetét mutatja, hogy a közelben élő Suba János juhász egyik nap saját maga vendégelte meg az egész tábort. Nagy öröm számára, hogy a kultúra szinte házhoz jött hozzá, szinte már barátként, szeretettel csatlakozott hozzájuk néhány órára.

A tábor szombaton zárult. Az utolsó nap műhelyfeladata volt, hogy a részvevők a tábor élményei alapján verseket, prózákat írjanak bármilyen műfajban. Tavaly elsősorban a táj szépsége, az alföldi tanyavilág izgalmas történelme adott ihletett a táborozóknak. Hamarosan kiderül, hogy idén mi késztette írásra a költőket és írókat. A kész műveket pedig felajánlják a helyi önkormányzatnak, melyet saját lapjukban is megjelentethetnek.

A baon.hu megtudta: jövőre már országos méretűvé szeretnék bővíteni a tábort, minél több megyén kívül élő irodalmárt szívesen fogadnának a Lehoczky tanyán.
 

Kövessen minket a Facebookon is!