Kultúra 2019. május 1. 10:00

A komatál hagyományok közösségerősítő szerepe

A komatál hagyományok közösségerősítő szerepe
Több száz alkotó és alkotóközösség vett részt a Lakitelek Népfőiskolán megrendezett Kárpát-medencei alkotópályázat díjkiosztóján és a kiállítás megnyitóján. 19 megyéből és a határon túlról is érkeztek művészek, akik a komatál hagyományok újraélesztése és közösségerősítő szerepe miatt vettek részt a programban.

A Nemzeti Művelődési Intézet 2012 óta dolgozik azon, hogy a Kárpát-medencében lévő kistelepüléseket és a nagyvárosok helyi kisközösségeit megerősítse. Céljuk, a komatál hagyományok újraélesztése, népszerűsítése. Ennek kapcsán rendezték meg a Lakitelek Népfőiskolán A komatál hagyományok közösségerősítő szerepe című konferenciát és díjátadót.

– Az ilyen és ehhez hasonló alkalmak tudnak abban segíteni, hogy valóban közösséggé váljunk egymásért, egymásnak, ne csak saját magunknak, ahogy ezt a fogyasztói társadalom diktálja. A komatál pontosan egy ilyen típusú kezdeményezés, illetve szép hagyomány. Ezekkel a szavakkal nyitotta meg dr. Beneda Attila, az Emberi Erőforrások Minisztériumának családpolitikáért felelős helyettes államtitkára az eseményt. A Nemzeti Művelődési Intézet kulturális alapon szerveződő civil közösségek megerősítését tűzte ki célul. Ezek nem feltétlenül bejegyzett szervezetek, hanem olyan alkotóközösségek, akik egy-egy kulturális érdeklődési kör mentén szerveződnek.

– Kerestük mindig azokat a programokat, amelyekre legalább 3-5 ember összejön, beszélget és viszi tovább a magyar kultúrának a kincseit, amelyek évszázadokon keresztül tovább öröklődtek a hazánkban, illetve a Kárpát-medencében. Ilyen állomáson vagyunk most, a komatál program évszázadokon keresztül meghatározta azt a fajta közösségi szellemiséget, ami a rokoni szálakon túl, a barátokat is összekötötte, a keresztszülőket is, a szomszédokat is, amelyben gondoskodtak egymásról az emberek. Akár gasztronómiai kultúrájuk, akár tájbeli kultúrájuk kapcsán – mondta Závogyán Magdolna.

A magyar kultúrában igen jelentős szerepet tölt be a gyermek étkeztetése, mind a keresztény, mind a népi kultúrának köszönhetően. A Nemzeti Művelődési Intézet, a Népművészeti Egyesületek Szövetsége, a Népfőiskola Alapítvány és a Nagycsaládosok Országos Egyesülete egy olyan három éves programot indít el, amellyel a magyar kultúra hagyományait próbálja meg a 21. századba ágyazva újra ténylegesen élő kultúrává tenni. A program célja, hogy minden új magyar gyermek születésekor olyan 12 fős közösségek jöjjenek létre, akik vállalják, hogy 12 napon keresztül elviszik az ételt az újszülött gyermekes családoknak. A pályázat hosszú távú célja nemcsak az, hogy megalapozza a hagyomány újraélesztésének folyamatát, hanem az is, hogy megteremtse annak tájegységekre jellemző egyedi eszközrendszerét, kellékeit, a komatálat és a komakendőt. A rendezvényen a hagyományhoz kapcsolódó kellékek megalkotóit díjazták.

Dr. Gulyás Antalné két komakendővel járult hozzá a hagyomány újraélesztéséhez. Az országból és a határon túlról mintegy ezer alkotás érkezett. Fazekas és bőrmunkák, szövetek, hímes tojások, komatálak, valamint ezek gazdag változata színesítette a beküldött munkákat. A csodálatos kézimunkákat saját készítésű étellel megtöltve fogják eljuttatni az új élettel gazdagodó családoknak.

– Nagy László költő szavait idézem: Műveld a csodát, ne magyarázd! Itt művelik a csodát az alkotók, a kézművesek, akiknek meggyőződésem, nagy jövője van, hiszen újra visszajön a kézműves mesterség reneszánsza, érzékelni ezt a világban – mondta Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke.



 

Kövessen minket a Facebookon is!