Sport 2019. május 3. 11:00

Sikerélményekkel gazdagodtak a sportnapon

Képgaléria
Sikerélményekkel gazdagodtak a sportnapon
Játékos feladatok keretében mérték össze ügyességüket, sporttudásukat a súlyos fogyatékkal élők a kiskunfélegyházi Forrest Gump Sport Egyesület által szervezett tavaszi sportfesztiválon, április 30-án, a Honvéd Sporttelepen. A Forrest Gump SE 14 éve működik, a sportfesztivál immár kinőtte a Szakmaközi Művelődési Ház falait. Ezúttal nyolc csapat és tizenegy feladat várt a résztvevőkre. A versenyt Balla László alpolgármester és Gálig Erzsébet, a Szivárvány Személyes Gondoskodást Nyújtó Intézmény vezetője nyitotta meg. Ezt követően Simon Hajnalka tartott közös bemelegítést az indulóknak. Az első helyet a Nádasdy úti Szociális Otthon csapata szerezte meg.

Résztvevő csapatok: Csongrád, Szentes, Derekegyháza, Tiszaug, Kiskunmajsa, Nádasdy úti Szociális Otthon, valamint a Kiskunfélegyháza Fogyatékkal Élők Nappali Intézménye 2 csapattal indult. A tízfős csapatok összesen 11 állomáson mérhették össze tudásukat a különböző nehézségű ügyességi feladatokban.

 

Az összesítés után a következő eredmények születtek:

1. helyezés: Kiskunfélegyháza Nádasdy úti Otthon

2. helyezés: Kiskunmajsa

3. helyezés: Tiszaug

4. helyezés Csongrád

5. és 6. helyezés FONO I. és FoNO II. csapata

7. Szentes

8. Derekegyháza

 

A szervezők köszönetet mondtak a Fornetti Kft., a Dél100 Kft., a Honvéd pálya vezetésének, valamint a szociális intézmény vezetőjének a támogatásért, emellett a FONO dolgozóinak, szülőknek és az elnökség tagjainak minden segítségéért - Iványi László, Forrest Gump Sport Egyesület elnöke.

 

 

G. Z.

Kövessen minket a Facebookon is!