Program 2019. május 24. 11:00 Forrás: kecskemet.imami.hu

Gyereknap a tűzoltóságon

Gyereknap a tűzoltóságon
Melyik gyerek nem szeretne tűzoltó lenni, vagy legalább beülni egy tűzoltókocsiba, lecsúszni a rúdon, eloltani egy tüzet vagy felvenni egy sisakot? Gyereknapon mindez az álom, ha csak 1 napra is, de megvalósulhat! Gyermeknap alkalmából idén is tárt kapuval várják az érdeklődőket május 25-én, szombaton a tűzoltószertárak, így a kiskunfélegyházi is, a Csongrádi út 21. szám alatt.

Fotó: BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság‎

Valamennyi hivatásos tűzoltóság, katasztrófavédelmi őrs, emellett több mint kétszáz önkéntes egyesület, félszáznál több önkormányzati tűzoltóság és hat egyéb, tűzvédelemhez közel álló szervezet életébe tekinthetnek be kicsik és nagyok ezen a napon.

Az elmúlt évek tapasztalata szerint szombaton gyermekzsivajjal, kacagással, csillogó szemű gyerekekkel telnek meg a szertárak, hogy milliónyi kérdésükre választ kapjanak, és amit csak lehet, kipróbáljanak, megszemléljenek.

A szolgálatban lévő tűzoltók fel vannak készülve a legváratlanabb helyről előbukkanó apróságokra, vagyis arra, hogy délelőtt tíztől délután négyig gyermekekkel és szüleikkel lesz tele a tűzoltólaktanya.  

Helyszíntől függően lesz minden, amitől a kicsik azonnal tűzoltók akarnak lenni:

  • próbariasztás,
  • csúszás a rúdon,
  • be lehet ülni a tűzoltóautókba,
  • bele lehet bújni a védőruhába,
  • számos helyen lesz szerelési bemutató,
  • és ahol kiállítóterem van, az is megnyílik a látogatók számára, de tűzoltóteszt és tudáspróba is várható.
  • És ami a legfontosabb, szinte biztos, hogy lehet majd „tüzet oltani” – puttonyfecskendővel célba lőni, netán tálcatüzet oltani.  


A sok, leginkább a legkisebbeknek érdekes elfoglaltság mellett a nagyobbak is élvezhetik a programokat, ők például arról is tájékoztatást kapnak majd, miért jó dolog a katasztrófavédelemnél teljesíteni a közösségi szolgálat során előírt órákat.  

A szertárkapuk délután négykor záródnak, hogy utána az életükbe bepillantást engedő tűzoltók és a kíváncsi gyermekek is kipihenhessék magukat – egészen a következő találkozásig. 




 

Kövessen minket a Facebookon is!