Kultúra 2019. június 18. 10:00

Petőfi Emlékérem Hunyadi Lászlónak

Képgaléria
Petőfi Emlékérem Hunyadi Lászlónak
Május 26-án a kiskunfélegyházi Városalapítók Hete rendezvénysorozat csúcseseményeként díjátadó ünnepségre került sor a városháza dísztermében. Az ünnepi testületi ülésen több jeles személyiség vehette át az önkormányzat kitüntetését Kiskunfélegyháza javára végzett kiemelkedő tevékenységéért.

A kitüntetettek közt volt Hunyadi László Magyar Örökség-díjas marosvásárhelyi szobrászművész, akinek a képviselő-testület a Petőfi Emlékérem kitüntető díjat adományozta. Amint Csányi József polgármester hangsúlyozta, a vásárhelyi alkotó Kiskunfélegyháza város kulturális értékeit gyarapító munkájáért, a Petőfi-kultusz ápolásában végzett helyi és határon átívelő tevékenységéért kapta meg a rangos elismerést. Lapunk olvasóit többször is tájékoztathattuk arról az eltelt években, hogy Hunyadi László alkotásainak a kiskunfélegyházi lakosok is örülhetnek. Emlékeztetőül közöljük, hogy az idén 86. életévét töltő alkotó Petőfi Sándor-mellszobrát 2002-ben, Szent István egész alakos bronzmását 2005-ben, Móra Ferenc-domborművét 2006-ban avatták fel a szép kiskunsági településen. 

Népújság, Marosvásárhely

Kövessen minket a Facebookon is!