Lépj közelebb!
A Lépj közelebb! roadshow egy olyan nyitott rendezvénysorozat, melynek célja a fogyatékossággal élő emberek önálló életének, esélyegyenlőségének elősegítése, valamint a társadalmi befogadás és a tolerancia erősítése.
A több helyszínre szervezett, közösségi jellegű programsorozat a közös tevékenységeken, élményeken, illetve egymás életének örömeivel és nehézségeivel való megismerkedésen keresztül szeretné a résztvevőket ráébreszteni az önálló élet lehetőségeire, illetve az egymás elfogadásának, támogatásának fontosságára. Mert az élet nem magánügy. Egy történet és a benne hordozott üzenetek akkor lehetnek csak hasznosak, ha azokat másokkal is megosztjuk.
Időpont: 2014. augusztus 29. péntek
Helyszínek: Petőfi Sándor Városi Könyvtár, Petőfi Mozi, Szakmaközi Művelődési Ház Közhasznú Egyesület, Kiskun Múzeum
Délelőtti programok:
09:00 Vándorkiállítás megnyitója az esélyegyenlőségi órákon készült alkotásokból, és helyi értékek kiállítása. Befogadó beszédet mond Kállainé Vereb Mária az intézmény igazgatója. A vándorkiállítást Dr. Kiss József Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal főosztályvezetője és Vid Natasa a MEOSZ IT elnöke nyitja meg. Verset mond Benkó Gábor a M.K. Egyesület vezetőségi tagja. A Helyi értékek kiállítást megnyitja Kiss Lászlóné Marika a M.K. Egyesület Kreatív Csoportjának vezetője. A kiállítás alatt Constantinum Nevelési-Oktatási Intézmény tanára Barna-Papp Rozália gitárjátékát hallhatjuk. Helyszín: Petőfi Sándor Városi Könyvtár
10:00 Nyitány - Előadja: Városiné Benkő Gabriella vadászkürtön. Befogadó beszédet mond Reményi Richárd a Petőfi mozi ügyvezető igazgatója. Helyszín: Petőfi Mozi
10.00 Életrevalók című film vetítése - Helyszín: Petőfi Sándor Városi Könyvtár
10:30 Alkalmat adunk a felelős vezetők és a civilek közötti párbeszédre egy „Lépj Közelebb” kérdések köré szervezett kerek asztal beszélgetés formájában. Helyszín: Polgármesteri Hivatal
11:00 Sport mindenkinek - Barátkozás a Sakkal! Sakkverseny A sakkversenyt megnyitja Seres László a Bács-Kiskun Megyei Sakk Szövetség főtitkára - Forrest Gump Sportegyesület bemutatkozása. Lengőteke és petanque Iványi László vezetésével. Helyszín: Szakmaközi Művelődési Ház Közhasznú Egyesület
14:00 A multunkban rejlő értékeink - Akadálymentes tárlatmegtekintés, Érzékenyítő dokumentumfilmek vetítése (Dr. Derea Mihály dokumentumfilmjei). Ismerkedés a rovásírással, Rumi Tamás kuratóriumi tag vezetésével. Helyszín: Kiskun Múzeum Kiskunfélegyháza
Délutáni programok - Petőfi téri kisszínpad
13:30 Ünnepi megnyitó - Nyitány a Kiskunfélegyházi Alapfokú Művészeti Iskola előadásában. Vezényel: Kis-Fekete Vilmos, az intézmény vezetője. A Kiskunfélegyházi „Lépj közelebb” Roadshowt megnyitja Kapus Krisztián Kiskunfélegyháza polgármestere. Köszöntőt mond Dr. Derera Mihály a MEOSZ alapítója és Salma Ferencné, a Mozgáskorlátozottak Egyesületének elnöke. Műsorvezető: Hájas Barnabás
14:00 Térzene a Kiskunfélegyházi Alapfokú Művészeti Iskola előadásában. Vezényel Kis-Fekete Vilmos, az intézmény vezetője.
14:30 Táncok és Generációk - Szupernagyik táncbemutatója Hegyi Klára vezetésével, W Dance formáció táncbemutatója Nagy Viktória vezetésével, Szupernagyik táncbemutatója Hegyi Klára vezetésével, Gazdakör táncbemutatója Ván Jenő vezetésével
15:00 Pintér Béla: Homokba írva c. száma - Előadják Szivárvány Személyes Gondoskodást Nyújtó Intézmény fogyatékos személyek nappali intézménye tagjai.
15:30 Örökzöld dallamok - Kiss Ákos Jenő dalénekes előadásában
16:00 Nyáresti dallamok - Kiskunfélegyházi citera és énekkar Seres Dániel vezetésével
17:00 Zumba - A mozgás öröme mindenkinek - Főnix Dance Tánc és Sport Stúdió - a mozgás öröme, zumba bemutató Mezei Anett zumba-oktató vezetésével
17:30 Eredményhirdetés
18:00 Lelkünk hídja - Krisztus Szeretete Egyház műsora Cseri Imre vezetésével
18:30 Zene mindenkinek koncert - Rocktár Élőzeni Bázis bemutatkozása. Fellépő zenekarok: "Ártatlanok", és a Maj' beszélünk!
20:00 Világok hangjai - Maghari Táltos Dobkör Őseink útján járunk, gyökereink a földben, koronánk az égig ér! Szeretettel hívunk, tarts velünk közös utunkon, teremtsünk egy szebb és jobb világot! Sevecsek Béla vezetésével
21:00 „ezer gyertya lángja” - A Mozgáskorlátozottak Kiskunfélegyházi Egyesületének Regionális Caritas és Támogatói Csoportjának Egymillió csillag a szegényekért szolidaritási akciója - „de én most mégis hozzád megyek, s utamon ezer gyertya lángja vezet”
Petőfi téri - Béke téri programok
13:00 Régi idők Gyermekjátékai játszótér (09:00-21:00)
Hagyományőrző népi játékok, népi fa gyermekjátékok kiállítása valamint ingyenes kipróbálása Vörös János hagyományőrző népi játékkészítő mester irányításával.
14:00 Értékteremtők - A kreativ sátort megnyitja Rátkai Zsuzsa, a Holló László Képzőművész Kör vezetője.
14:00 Szkander bemutató és amatőr verseny - A fogyatékkal élő emberek számára sportolási lehetőség erőemelés- és szkander szakágban Juhász Zoltán vezetésével
14:30 Ismerj meg! Fogadj el! Akadálypálya - Az akadálypályát megnyitja Vid Natasa, a MEOSZ IT elnöke - Ismerj meg! Fogadj el! Átalakított autó
15:00 Árpád Apánk hagyatéka - Városunk szépségei lovaskocsiból. A Félegyházi Lovas Klub Sportegyesület Tapodi József vezetésével
15:00 Szalma világ - Gyermek világ - Készíts valamit szalmából, Caritas szalmabábépítő verseny, Salma Benjámin János vezetésével.
16:00 Az erő mindenkiben ott van - Kiskunfélegyházi Vasas TK birkózó szakosztályának bemutatkozása 10m x 10m birkózószőnyegen.
18:00 „A magyarok nyilaitól ments meg Urunk” - A kiskunfélegyházi Turul Koppány Íjászai Hagyományőrző Egyesület Történelmi örömíjász bemutatója Dinnyés Gyula vezetésével. Bemutató után lehetőség van az íjászat kipróbálására.
Petőfi téri - Béke téri pavilonok programjai
1. Pavilon - ÉRTÉKET TEREMTÜNK - Holló László Képzőművész Kör Rátkai Zsuzsa Helyi értékek M. K. Egyesület Kreatív csoport Kiss Lászlóné Marika Fogyatékos Személyek Nappali Intézménye (FONO) sportpohár (SportpohaRAK) pakolás, kézműves foglalkozás (hímzés, subázás, katicabogár készítés, körmöcskézés)
2. Pavilon - Művész öltöző
3. Pavilon - Hangtechnika
4. Pavilon - Elsősegély Oktomed Bt.
5. Pavilon - Krisztus Szeretete Egyház - Cseri Imre lelkipásztor
6. Pavilon - Diabetes - Dr.Sinkó Melinda vércukorszint és vérnyomásmérés, Csányi Mónika arc diagnoszta
7. Pavilon - Alternatív életvezetési tanácsadás - Juhászné L. Katalin Moksa Elixír, Oroszi József Reiki mester
8. Pavilon
9. Pavilon - Duna House - Gyermekeknek arcfestés, felnőtteknek tanácsadás - Hegedűs Iván irodavezető, építészmérnöki tanácsadással (lakás-átalakítás, akadálymentesítés)
10. Pavilon - Constantinum Nevelési-Oktatási Intézmény
11. Pavilon - Napra Forgó Nonprofit Köszhasznú Kft - Ormándi Beáta munkaerő-piaci tanácsadó …mert a munka a mi dolgunk
12. Pavilon - Mozgáskorlátozottak Kiskunfélegyházi Egyesülete
13. Pavilon - Regionális Caritas és Támogatói Csoport
14. Pavilon - Nu Skin - Dr Czakó Orsolya
15. Pavilon - Bio Ganoderma - Gyöngyösi Sándor
16. Pavilon - Jégh Optika - Jégh Csilla diplomás optometrista
17. Pavilon - Gyógymasszőr - Sarkadi-Szabó Zoltán gyógymasszőr
18. Pavilon - Alga Sun - Sánta Klára WellStar Regional Vice President tulajdonos
19. Pavilon - Zepter Medical - Horváth Péter egészség tanácsadó
20. Pavilon - Népi játékkészítő - Vörös János hagyományőrző népi játékkészítő mester
21. Pavilon - Steinberg György erőemelő
Salma Ferencné Betty
Mozgáskorlátozottak Kiskunfélegyházi Egyesületének Elnöke