Kultúra 2019. július 13. 16:30

Elhunyt a kecskeméti Katona József Színház művésze

Elhunyt a kecskeméti Katona József Színház művésze
Súlyos betegség után, 76 éves korában elhunyt Jablonkay Mária színésznő, a kecskeméti Katona József Színház társulatának tagja. A színház Facebook-oldalán tudatta a szomorú hírt.

"Mély fájdalommal tudatjuk, hogy július 13-án, szombaton hosszan tartó súlyos betegségben elhunyt Jablonkay Mária, a kecskeméti Katona József Színház színművésze.

1970-től volt tagja a kecskeméti Katona József Színháznak. Az ország számos színházában dolgozott, 1961 és 1963 között a pécsi Nemzeti Színházban, 1963-1966 a békéscsabai Jókai Színházban, 1966-1967 Állami Déryné Színházban, 1967 és 1968-ban a miskolci Nemzeti Színházban, majd 1970-ig a szegedi Nemzeti Színházban.

2018-ban Magyar Arany Érdemkereszt kitüntetést kapott. Utoljára az idei évadban Agatha Christie hangjaként hallhattuk az És már senki sem című darabban.

Emlékét megőrizzük. Temetéséről hírt adunk.

A színház valamennyi dolgozója nevében együttérzésünket fejezzük ki a gyászoló család felé" - írták a színház dolgozói. 




 

Kövessen minket a Facebookon is!