Kultúra 2019. július 25. 10:00

Felnőttként barátkozott meg a hangszerrel

Felnőttként barátkozott meg a hangszerrel
Az ország alig két tucat harmonikaműhelye közül az egyik Kiskunhalason található, ahol új életre kelnek közel százéves hangszerek is. A halasi műhely tulajdonosa kedvtelésből, önerőből sajátította el a hangszer javításának, karbantartásának csínyját-bínját.

Fotó: Pozsgay Ákos - Petőfi Népe - Czibolya József főállásban dolgozik harmonikajavítóként

Czibolya József mondhatni a muzsika világába született, hisz harmonikás édesapja révén gyermekkora természetes közege volt a zene - adta hírül a baon.hu.

A harmonika azonban hosszú évekig nem keltette fel érdeklődését a műszerésznek, hiába próbálgatta apja hangszerét. – Gyerekként többször volt olyan, hogy elaludtam a harmonikadobban egy-egy családi rendezvényen, míg apám játszott. Ettől komolyabban azonban nem érdekelt ez a hangszer akkoriban. Tizenegy éves korom óta zenélek, billentyűzök, 2005 óta van saját zenekarom, de valahogy úgy éreztem, a harmonika nem az én hangszerem – emlékezett vissza Czibolya József.

Egy kedves ismerős lakodalmában aztán a helyzet úgy hozta, hogy Józsefnek harmonikával kellett kísérnie a násznépet. – Utcai kíséretet szeretett volna az ismerősöm és minket akart zenekarának, így kezembe vettem a harmonikát. Jól esett játszani vele, úgy tűnt változtam, az érettebb személyiségem jobban passzolt a harmonikához – mondta Czibolya József, aki hat évvel ezelőtt kapta első hangszerét a feleségétől.

Az ajándékba kapott hangszer működése nagyon foglalkoztatta az elektronikai műszerész végzettséggel rendelkező Józsefet. – Elkezdtem utána olvasni az interneten és autodidakta módon elsajátítottam, hogyan lehet karbantartani egy harmonikát. A feleségemtől kapott hangszer sem volt tökéletes, kellett egy kis hangolás, javítás neki. Ez sikerült, aztán egy másik hangszert is megjavítottam és jött az ötlet, hogy miért ne lehetne ezt komolyabban csinálni. Eleinte munka mellett kedvtelésből foglalkoztam ezzel, majd egyre több felkérésem lett javításra és ma már főállásban csinálhatom azt, amivel igazán szeretek foglalkozni – hangsúlyozta a harmonikajavító.

Magyarországon körülbelül húsz aktív harmonikaműhely működik, a dél-alföldi régióban a halasi az egyetlen pedig egyre többen veszik elő poros hangszerüket. – Minden harmonikának, amit idehoznak története van. Gyakran hoznak padláson talált hangszert, ami a nagypapáé volt, szeretnék rendbe tetetni. Túlnyomó részt az átlagember harmonikái fordulnak meg nálam, hiszen annak idején nagyon ritka volt az olyan háztartás, ahol valamilyen hangszert nem lehetett találni. Citera, hegedű vagy harmonika a legtöbb család otthonában előkerült ünnepek, összejövetelek alkalmával.

A halasi harmonikajavító az Olaszországból és Németországból beszerzett alkatrészek felhasználásával olyan minőségi munkát ad ki a kezéből, hogy műhelyének híre az ország határán túlra is eljutott. – Van itt hangszer, amit Erdélyből, 300 kilométer messziről hozták el hozzám. A közösségi oldalon létrehoztam egy felületet, ahová feltöltöm a munkáimat és ott találták rám.


Reneszánszát éli a harmonika

A hetvenes-nyolcvanas években nagy divatja volt a harmonikának, majd az elektronikus hangszerek kiszorították a piacról főként a sokoldalúbb felhasználhatóságuk miatt. – A harmonika előnye viszont, hogy nem kell hozzá áramforrás, nincs helyhez kötve, bárhol lehet vele játszani, így napjainkban is egyre szívesebben zenélnek vele – tette hozzá Czibolya József.




 

Kövessen minket a Facebookon is!