Sport 2019. július 24. 14:00

Sokan ragadtak futócipőt a 27. Kiskun Dél-100 Kupán

Képgaléria
Sokan ragadtak futócipőt a 27. Kiskun Dél-100 Kupán
Mintegy háromszáz fő nevezett a 27. Kiskun Dél-100 Kupa utcai futóversenyre, amit július 20-án rendeztek meg Kiskunfélegyházán. A résztvevőket a Honvéd Sporttelepen várták, ahol Balla László alpolgármester köszöntötte őket. Ezt követően Kádár Kitti ultramaraton futó tartott bemelegítést. Kategóriánként és nemenként mérték össze futótudásukat a résztvevők. Váltófutás, illetve 5 és 10 kilométeres táv is várt a legkitartóbbakra.

Egyesületi beszámoló:

Július 20-án, a Jogging Plus Sportegyesület szervezésében Kiskunfélegyháza régmúlt hagyományokat őrző utcai futóversenyére került sor a Honvéd Sporttelepen és a környező utcákban, ahol a nemzetközi mezőnyt osztrák, német és cseh sportolók is színesítették. A versenyközpont – a szokásokhoz híven – a Rollsped Kft. tűzpiros kamionja volt.

A rendezvény célja a futás népszerűsítése, versenyzési lehetőség biztosítása, sportbarátságok ápolása, az egészséges életmód népszerűsítése és más szabadidősportok megismertetése minden korosztály számára.

A versenyt Balla László Kiskunfélegyháza Város Sportért felelős alpolgármestere nyitotta meg.

Az első 200 nevező a Dél-100 Kft. Nagykereskedelmi Raktáráruház által felajánlott pólót kapott ajándékba, melyet nevezéskor lehetett átvenni.

A délutáni nagy meleg ellenére rekord számú, közel 300 versenyző futott a Honvéd Pályáról indulva a Móraváros környező utcáiban. A futamok előtt közös bemelegítést Kádár Kitti, a Deseda ultramaraton 3-szoros bajnoknője tartotta.

A gyermek futamokban először a legkisebbek –pöttömök és óvodások a 200 métert, utánuk 1. és 2. osztályosok 600 métert és a többi általános iskolás pedig 1000 métert futott.

A váltó csapat tagjainak 4x1000 métert kellett teljesíteni. A futóverseny nagy mezőnyében 5 km-t és 10 km-t teljesítettek a résztvevők a lelkes közönség előtt. A nagy távon a frisstő vizet a Primavera Ásványvíz biztosította.

A távokat sikeresen teljesítők az Ani-Corn Kft. által felajánlott ANI-KARIKA csemegét, a TESCO áruház támogatásaként müzli szeletet, PRIMAVERA ásványvizet és az Egészségfejlesztő Iroda által felajánlott ajándéktárgyak egyikét vehetett át a befutó csomagban.

Emellé Félegyházi Termál Parkfürdő kedvezményes kupont biztosított, a Félegyházi Tejtől pedig Túró Rúdit is kaptak a célba érkezők. A verseny kiemelt támogatójától további felajánlásként, a DÉL-100 Kft. munkatársai szőlőcukrot, banánt és ásványvizet kínáltak a résztvevőknek. A lelkes szurkolóknak és a távokat teljesítő futóknak a szervezők FORNETTI süteményt osztottak.

A rendezvény ideje alatt folyamatosan lehetőség nyílt a kiskunfélegyházi Egészségfejlesztési Iroda által egészségügyi állapotfelmérésre, drog és alkoholos befolyásoltságot szimuláló szemüvegek kipróbálásra, életmódváltást támogató tanácsadásra, dietetikai tanácsadásra

Lajos Norbert, a NOR-BIKE KFT ügyvezetője is kitelepült a MERIDA sátorral ahol kerékpárbeállítás, alapszerviz mellett tesztelni lehetett a Merida E-BIKE-ot, illetve kerékpáros ügyességi versenyen is részt vehettek a gyermekek és a legügyesebben teljesítők ajándékba is részesültek. A pontos időmérésről a TIME Óraszaküzlet gondoskodott.

A kiskunfélegyházi szabadidősportok népszerűsítéseként az érdeklődök kipróbálhatták a Jumping Fittnest Simon Hajnalkával, illetve megnézhették a Silver Step táncstúdió és a Kiskunfélegyházi Chen Tai Ji Egyesület bemutatóját.

A rendezvényen a futókkal együtt mintegy 700-an vettek részt. Az eredményhirdetéskor a díjakat, Balla László alpolgármester, Szűcs-Szabó Sándor, a Rollsped Kft. ügyvezető igazgatója, Dobi István, a Dél-100 Kft ügyvezetője és Vidács József, a Fornetti Kft. képviseletében adták át. Az éremdíjazás mellett az egyéni kategóriákban minden egyes nyertes ajándékcsomagot is átvehetett. A gyermek kategóriák győztesei az Egészségfejlesztő Iroda által felajánlott emblémázott ajándékot és a Dél-100 Kft iskola kezdési csomagját vehették át.

A 5 km, 10 km helyezettjei a Koch's Torma Kft. által összeállított csomagot, a leggyorsabb CÉG  Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. csapata, a MERCÉDESZ TŰZSZEKEREK, Kecskemétről KUPÁT is kaptak az éremdíjazás mellé. Minden egyes díjazott az NT Kft. felajánlásaként Kunsági Éden Special napraforgó étolajjal térhetett haza.

A szervezők ezúton is köszönik a Kiskunfélegyházi Mentőszolgálatnak, a Kiskunfélegyházi Rendőrkapitányságnak és a Kiskunfélegyházi Polgárőr Egyesületnek, hogy segítették a rendezvény biztonságos és gördülékeny lebonyolítását! A rendezvény sikeréhez nagymértékben hozzájárultak az egyesületben sportoló gyermekek szülei önzetlen segítségükkel!

Külön köszönet a verseny támogatóinak: Ani-Corn Kft , Dél-100 Kft. Nagykereskedelmi Raktáráruház, EFI Egészségfejlesztési Iroda – Kiskunfélegyháza, Félegyházi Közlöny, Félegyházi Tej Kft., Félegyházi Termál Parkfürdő, Fornetti Magyarország, Honvéd pálya, Hungary Meat Kft., Jumping Fitness Kiskunfélegyháza – Simon Hajnalka, Kádár Kitti, Kiskunfélegyháza Város Önkormányzata, Kiskunfélegyházi Polgárőr Egyesület, Kiskunfélegyházi Chen Tai Ji Egyesület, Koch Torma Kft., Kószó Orsi, Kunvill Kft., Magyarvíz Kft., Mindszenti László, Nor-Bike Kerékpárüzlet és Szerviz, NT Kft., Rádió 1 – Sirius, Rádió Smile FM 89,9MHz – Kiskunfélegyháza, Silver Step Táncstúdió, Szuperinfó, Rollsped Kft., TESCO, Time Óraszaküzlet.

Gratulálnak minden résztvevőnek és hálásan köszönik Kiskunfélegyháza lakosságának támogatását!

Fotó: Gubu Zoltán 
 

Kövessen minket a Facebookon is!