Program 2019. augusztus 1. 13:00

Nyílt nap a kecskeméti SOS gyermekfaluban

Nyílt nap a kecskeméti SOS gyermekfaluban
Hogyan lehet szeretni másnak a gyerekét? Milyenek a nevelőszülők mindennapjai? Hogyan lehet segíteni a szülők nélkül élő gyerekeknek? A kecskeméti SOS gyermekfalu nyílt napján gyakorló nevelőszülőkkel és szakemberekkel beszélgethetnek az érdeklődők augusztus 2-án, pénteken 10 és 14 óra között Kecskeméten, a Vízmű utca 22. szám alatt.

Minden gyerek számára a szülei jelentik a biztonságot. Az SOS Gyermekfalvak 400 gyermeknek nyújt
biztonságos, szerető otthont, akik valamilyen okból nem élhetnek a vér szerinti szüleikkel. Augusztusban 60 órás nevelőszülői tanfolyamot indítunk Kecskeméten.

Erre várják azok jelentkezését, akik szívesen fogadnának be saját otthonukba 1-3 gyermeket, hogy értő gondoskodással neveljék őket. Kezdő alkalom: augusztus 24., szombat.

Ha valaki elhivatottságot érez magában, az SOS Gyermekfalvak megad minden támogatást, hogy
nevelőszülővé válhasson. Bárkiből lehet jó nevelőszülő. Lehet fiatal vagy idősebb, nő, férfi, egyedülálló
vagy házas, városi vagy vidéki: ahogy minden gyermek más, úgy a hozzájuk illő nevelőszülők is mások.




 

Kövessen minket a Facebookon is!