Sport 2019. augusztus 3. 11:00

Mozgalmasan telik a nyár a vízilabda egyesület számára

Képgaléria
Mozgalmasan telik a nyár a vízilabda egyesület számára
A korosztályos bajnokságok végét követően 7. alkalommal rendezte meg nagysikerű, egyben hagyományos „Csobbanó Delfinek” táborát a DMTK-KVSE Aquasport vízilabda szakosztálya. A kéthetes foglalkozásnak ezúttal is a Félegyházi Termál Parkfürdő adott otthont. Idén segítve a hátrányos helyzetű családokat hetente 5-5 gyermek ingyenesen táborozhatott, így megismerkedhetett az úszás, illetve a vízilabdázás alapjaival. Ezt követően július utolsó napjaiban a németországi SV Augsburg látogatott városunkba. Egyhetes edzőtábort szervezett a DMTK-KVSE Aquasport vízilabda szakosztállyal, illetve részt vett a mezőtúri Invictus SC-vel karöltve a 10. Mezei Zoltán emléktornán.

A DMTK-KVSE Aquasport vízilabda szakosztályának vezetője, Görög Imre elmondta, a „Csobbanó Delfinek” táborába hetente 30 gyermeket fogadtak. Négy éves kortól egészen 10 éves korig vettek részt a foglalkozásokon.

A legkisebbekkel még csak a víz megszerettetése volt a cél, a nagyobbak megismerkedtek az úszásnemekkel, illetve labdás gyakorlatokat végeztek. A tudásszintjüknek megfelelően csikóhalak, delfinek és cápák csoportba kerültek. Idén a vízi életmentés elsajátítása is hangsúlyos szerepet kapott, illetve hetente 5-5 gyermek ingyenesen táborozhatott.

Görög Imre hozzátette, ősztől ugyancsak három csapatot indítanak a korosztályos bajnokságokban. Az előző szezont a 2005-ös korosztályú együttes egy gól híján a második helyen zárta, így tőlük a következő idényben is sok szép eredmény várható.

A csapatból Ficsor Gábor, Vadkerti Tóth Ádám válogatott kerettag, csakúgy, mint a 2006-os születésű lányoknál Kormányos Ágnes, aki korosztálya legjobbjai közé tartozik.

 

 

G. Z.

Kövessen minket a Facebookon is!