Program 2019. augusztus 6. 07:30

V. Ősök Napja Bugacon

V. Ősök Napja Bugacon
Augusztus 16-a és 18-a között Bugacon rendezi meg az V. Ősök Napját a Magyar-Turán Közhasznú Alapítvány által életre hívott Magyar Turán Szövetség, ami nem egy fesztivál, hanem ünnep, amely a magyar ősöknek és a magyar történelem nagy alakjainak állít emléket. Az Ősök Napja mára olyan összekötő kapoccsá vált, ami az egész Kárpát-medencei magyarságot egyesíteni tudja.

A magyar társadalmi élet és ünneprend egyik régi hiányossága, hogy nincs egy olyan ünnepünk amikor méltóságteljesen emlékeztünk a magyarság őseire, azokra a nagy fejedelmekre, akiknek ezt a hazát köszönhetjük. Ezt a hiányosságot igyekszik bepótolni az Ősök Napja. Az ünnep a magyar hagyományőrzők kezdeményezése nyomán jött létre annak érdekében, hogy egy ilyen napot a hivatalos ünneprendbe is bevezessenek. Fővédnöke Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke. Az Ősök Napját kétévente rendezik meg. A köztes években a Magyar Törzsi Gyűlés – Kurultaj – a hun-türk tudatú népek legnagyobb találkozója zajlik ugyanitt.

Az Ősök Napja sikerén immár több, mint 600 önkéntes dolgozik. A rendezvényen a szakemberek által összeállított régészeti, antropológiai és néprajzi kiállítás mellett nomád sportversenyek és bemutatók is helyet kaptak. A lovasíjász, ügyességi és gyorsasági lovas versenyek mellett itt tartják meg az Övbirkózó Nemzeti Bajnokságot is.

A hagyományőrzők különleges bemutatóval készülnek. Megelevenítenek egy 1100 évvel ezelőtti nomád karavánt málhás lovakkal, tevékkel, korabeli szekerekkel. A megvalósításban mintegy 500 hagyományőrző és 200 lovas vesz részt. Mindazok, akik a magyar hagyományőrzésben számítanak, és akik tenni akarnak a magyarság felemelkedéséért és a magyar kultúra színvonalas bemutatásáért. Ilyen felvonulást 800 éve nem látott a Kárpát-medence.

A hagyományőrzők  – a Magyar-Turán Közhasznú Alapítvány támogatásával – évek óta együtt dolgoznak régész, történész, antropológus szakemberekkel a magyarságot összekötő közös múlt hiteles bemutatásán. A szervezőket nem a magamutogatás vagy a pénz motiválja, hanem egy önmagára méltán és egészségesen büszke nemzettudat kialakításának szándéka. Az, hogy ezt a munkát most már a kormányzat is támogatja, ennek a körülbelül 10 éves, folyamatos, következetes és eredményes munkának az elismerése. Ez és a kilátogató nézők tízezreinek évről-évre növekvő száma azt jelzi, hogy a Magyar-Turán Alapítvány által végzett szakmai és hagyományőrző munka a magyar nemzeti érdekekkel és a magyar emberek akaratával egybeesik.



Fotó: archív - 2017


Részletes program:

Augusztus 16., péntek


14.00 Megnyílik a Kárpát medencei nagy kézműves vásár

17.00 Nomád vonulás főpróbája

18.00 Seregszemle főpróbája


Színpad

20.00 Avar Horda / koncert

21.00 Romantikus Erőszak / Mondák Könyve

22.30 Kovács Nóri koncert

23.45 Hajdux táncház



Augusztus 17., szombat

8.00 Nevezés, gyakorlás a Tradicionális íjászversenyre – 10 órától az íjászversen kezdete

9.00 Puszták Népe lovasviadal selejtezőinek kezdete

10.00 Agárbemutató és vadászat

10:30 Lovasbirkózás

11.00 Turul népe – lovassolymász bemutató (Krekács Zoltán)

11:30  Zengő nyíl – hagyományőrző csapat-lovasharc bemutatója

12.00 Őseink lova – az aranyszőrű paripa (Ahal teke lovak felvezetése)

13.00 Nomád vonulás – a Magyarok bejövetele – a Honfoglalás korát idéző monumentális felvonulás, lovakkal, szekerekkel, tevékkel

13.30 Seregszemle – a Kárpát medencei magyar hagyományőrzők legnagyobb lovas és gyalogos felvonulása

13:50 Díszbeszédek

14:15 Csata – a Magyar törzsszövetség hódoltatja a Kijevi Ruszt Lovas és gyalogos seregek összecsapása valamint a lovasságok összecsapása

14:40 Mónus József tradicionális íjász világbajnok bemutatója és tisztelet lövése a nagy ősök emlékére

15.00 Dabasi csikós bemutató

15:25 A Turán válogatott lovasharc-bemutatója

15:55 Bagatur – bolgár hagyományőrszó csapat harci bemutatója

16:20 Pusztavágta lovas gyorsasági verseny

17.00 Gyalogos hadi bemutató (Nyugati Gyepű és a Ceglédberceli Turán Hagyományőrző Egyesület)

17:30 Köböre viadal (nomád, lovassport-viadal)

18:30 Anda lovascsapat és a Nyugati Gyepű Pajzsa lovasharc bemutató


Óriás Sportsátor

10.00 Övbirkózó bemutató

10:15 Mérlegelés az Övbirkózó bajnokságra

11.00 Nemzeti Övbirkózó bajnokság / Ifjúsági nyílt (szabad nevezésű) bajnokság/


Színpad

10.00 Regélő Fehér Táltosok / dobkoncert

11.00 Fehér Holló Öskü és a Karabaksák / koncert

11.45 Keszkentyű / néptáncbemutató

12.30 Qingele és a Táltos / koncert

15.00 Fehér Boglárka / koncert

16.45 Varkocs együttes / koncert

18.00 Petrás Mária / Dalok Napkelettől Napnyugatig

19.45 Bordó Sárkány Régizene Rend / koncert

21.00 Örökség / koncert

22.00 Fokos / koncert

23.15 Hajdux / táncház



Augusztus 18., vasárnap 

10.00 Agárbemutató és vadászat

10:30 Lovasíjász bajnokság

11:50 Turul népe – lovassolymász bemutató ( Krekács Zoltán)

13.00 Nomád vonulás – a Magyarok bejövetele – a Honfoglalás korát idéző monumentális felvonulás, lovakkal, szekerekkel, tevékkel

13:30 Seregszemle – a Kárpát-medencei magyar hagyományőrzők legnagyobb lovas és gyalogos felvonulása

14:15 Hadi bemutató – a magyar törzsszövetség hódoltatja a Kijevi Ruszt Lovas és gyalogos seregek összecsapása valamint a lovasságok összecsapása

14:40 Puszták népe lovasviadal – döntő

15:30 Pusztai Rókák hagyományőrző csapat harci bemutatója

16.00 A Felvidéki Dalia harci bemutatója

16:30 Köböre viadal (nomád, lovassport-viadal)

17:15 Pusztavágta (lovas gyorsasági verseny)

18.00 Szertűz


Óriás Sportsátor

10.00 Övbirkózó bemutató

10:15 Mérlegelés az Övbirkózó bajnokságra

11.00 Nemzeti Övbirkózó bajnokság /Felnőtt nyílt (szabad nevezésű) bajnokság/


Színpad

10.00 Széljáró Balladás és Ónodi András Máté / koncert

11.15 Sólyomfi Nagy Zoltán / Tépjen szél…

12.15 Regélő Fehér Táltosok / dobkoncert

14.45 Kaya Kuzucu / Türk népek hősi énekei

15.30 Holló-Sevi-Tanaka / koncert

16.45 Palmetta / koncert


Állandó programok

Atilla Sátra (Óriás jurta), Ősök Sátrai: Az ősök arcképcsarnoka, hun lelet rekonstrukciók. Hunok, avarok, magyarok, besenyők – régészeti és antropológiai kiállítások.

Kézműves vásár

Délvidék Kézműves Pavilon

Íjászati lehetőség érdeklődőknek

Gyermekudvar, kézműves foglalkoztató, pancsoló

Baba-mama pihenőjurta

A színpad mellett egész nap haditornák és bemutatók: Párbajverseny, látványos vívópárbajok, a gyalogos páncélosok viadala (egyéni és csapatverseny),  illetve szablyavívó verseny




 

 

Kövessen minket a Facebookon is!