Program 2019. augusztus 9. 08:30

A motorosoké a Parkerdő

Képgaléria
A motorosoké a Parkerdő
Az oldalkocsisok nagy ünnepe a félegyházi találkozó. A nyitó napon, csütörtökön már szinte mindenki megérkezett. Jöttek Magyarországról, Lengyelországból, Hollandiából éppúgy, mint a környező országokból, de bejelentkezett egy motoros a 3500 kilométerre lévő Jekatyerinburgból is. A szervezők a vendégeknek baráti, szakmai programokat szerveztek, az érdeklődő félegyháziakat pedig gazdag programokkal, bemutatókkal várják. A gyerekek minden nap nyeregbe pattanhatnak. Akik nem jutnak ki a Parkerdőbe, azoknak a városban szombaton 15.30-kor felvonuláson mutatkoznak be a háromkerekűek szerelmesei.

Az oldalkocsis motorosok összetartó közösség. Tudni kell róluk, hogy nagyon családszeretők, komolyan veszik az esélyegyenlőséget – több mozgáskorlátozott is eljön a találkozókra. Az idősebbek gyakran unokáikkal együtt érkeznek, a fiatalok – akik világjárók – nagy oldalkocsival érkeznek, amelyben sok felszerelés elfér, ami hosszú utazásokhoz szükséges – mondta el Ónodi Árpád főszervező a rendezvény megnyitásakor.  

A VI. Oldalkocsis Motoros Találkozó pénteki és szombati programja:

Péntek:

10.00 Vezetett túra

17.00 gyermekmotoroztatás

19.30 ZZ Copy (ZZ Top tribute)

21.30 Heep Freedom (Uriah Heep tribute)

 

Szombat:

14.00 Oldalkocsis motorok szépségversenye

15.30 Felvonulás

17.00 Oldalkocsis cross bemutatók és Flúgos Futam

18.30 Izs-Team oldalkocsis veterán kaszkadőr show

19.00 Gyermekmotoroztatás

19.30 Qeen Projekt Band (The Qeen tribute)

21.30 Cult Devil (The Cult tribute)


Fotó: Fantoly Márton
 

Kövessen minket a Facebookon is!