Program 2019. augusztus 16. 13:00

40 év - talált tárgyaim

40 év - talált tárgyaim
Az államalapítás jegyében nyílik meg Zalatnai Pál grafikus, tervező grafikus kiállítása augusztus 17-én, szombaton 18 órakor a Hattyúházban. A tárlatot Rosta Ferenc alpolgármester nyitja meg, gitáron közreműködik Tóth Gyula.

Zalatnai Pál Tiszakécskén született 1952-ben. Húsz év múlva elvégezte a Dekoratőri Szakiskolát,  mesterének Horváth Sándort tartotta. A 70-es években nagy hatással volt rá, hogy reprodukciókon keresztül megismerhette a nyugati világ képzőművészetét. A 80-as évek végéig fő műfaja a sokszorosító grafika volt, amelyet személytelensége miatt választott. A szitanyomatok mellett elsősorban rézkarcokat készített, amelyeket “vizuális röpcédulaként,” “mini konceptként”, organikus minimálartként értelmezett a maga számára. 1990-től csupán virtuális műveket hozott létre. Alkalmazott grafikusként többek között a múzeumi kiállításrendezés, a könyvtervezés a fő területe - írta róla korábban ifj. Gyergyádesz László művészettörténész.

Tárlata hiánypótló, hoszen legutóbb 1980-ban láthatta a közönség egyéni kiállítását.

Egyéni kiállítások
1980 • Kiskun Múzeum, Kiskunfélegyháza

Válogatott csoportos kiállítások
1984: Grafikai Biennálé, Krakkó

1990-ig rendszeresen az Országos Grafikai Biennálén, Miskolcon, továbbá Fiatal Művészek Stúdiója kiállításai és a Bács-Kiskun megyei Téli Tárlatok

1999: Kecskemét képzőművészete a XX. sz. 2. felében, Kecskeméti Képtár, Kecskemét

Fotó: archív
 

Kövessen minket a Facebookon is!