Kultúra 2019. augusztus 16. 16:00

Állomás-képzelet címmel nyílt meg Kis László fotókiállítása

Képgaléria
Állomás-képzelet címmel nyílt meg Kis László fotókiállítása
Megnyílt Kis László kiskunfélegyházi fotóművész kiállítása augusztus 15-én, a Kiskunfélegyházi Petőfi Sándor Városi Könyvtárban. A tárlatot Kállainé Vereb Mária, az intézmény igazgatója és Kis Judit, képzőművész és kurátor nyitotta meg, aki az alkotó lánya.

Az eseményre több, a fotózásban és a különböző művészeti ágakban is elismert szakember is ellátogatott, elismerve László szakmai munkásságát. A bemutató az augusztus 20-i nemzeti ünnepünkhöz kapcsolódó rendezvénysorozat részét képezi.

Kis László 50 éve meghatározó alakja Félegyházának. Alkotásaival, ötleteivel rengeteget adott városunknak. Segédletével alakult meg a kiskunfélegyházi Wesel Hugó fotókör, még aktív korában a Kiskun Múzeum munkatársaként építette, szépítette a tárlatokat, restaurált, maradandót alkotott az itt élők nagy örömére. Kreativitásával számos rendezvény, kiállítás színvonalát emelte, amelyekről még évek múltával is elismeréssel beszélnek. Ennek ellenére megmaradt szerénynek, alázatosnak és új utak keresőjének, megvalósítójának.

– Az Állomás egy olyan közös pont mindannyiunk életében, amelynél a kezdet és a vég találkozik. Itt van lehetőségünk mérlegelni, elgondolkodni, hogy vajon az az út, amelyen éppen járunk, jó-e számunkra, ahonnan tovább haladhatunk. Ez azért nagyon fontos, mert az új utak keresése, felfedezése nem hagyja az embert blokkolni és nem utolsó sorban fejleszti a kreativitásunkat, a képzelőerőnket.

A képekben fellelhető harmónia és rendszer az embert befelé fordulásra sarkallja, új dolgokat tudunk elképzelni, alkotni, szárnyalni tanít. Ez által másként tudunk gondolkodni mindarról, amely körülvesz bennünket. A művész akkor jár jó úton, ha nem ragaszkodik ahhoz, hogy a valóságot és a látványt egyértelműen ábrázolja, hanem a nézőközönség fantáziájára bízza annak hipotézisét.

A bemutató rendhagyó módon paravános megoldással épült, így az ember képes elmélyülni a fények, az alakok összhangjában – összegezte gondolatatit Kis Judit a tárlatmegnyitón.

V. B.

Kövessen minket a Facebookon is!