Sport 2019. augusztus 20. 11:00

Hat éves kortól várja a focizni vágyókat az Astra

Hat éves kortól várja a focizni vágyókat az Astra
Az Astra HFC kiskunfélegyházi alközpontjában 7 éve működik az utánpótlás-képzés, aminek a vezetését eddig Síber Rita és Síber Mátyás látta el. A Síber családból Glória és Szófia a pályán is szép sikereket értek el az Astra színeiben. 2018-ban ezüstérmet szereztek az U15-ös országos futsal bajnokságban, azt követően pedig a kiemelt U16-os csapat húzóemberei voltak. Az alközpont vezetését 2019 nyarától Abonyi Péter vette át, aki az U7-es korosztálytól kezdve az U19-ig bezárólag várja a tehetségeket a csapatokba. Segítője Bali Cintia lesz, aki a Bozsik-program irányítása mellett az alsóbb korosztályokat is koordinálja.

A tervek szerint három korosztályban indít regionális csapatokat az Astra. Az U15-ös együttes a megyei keresztfélpályás bajnokságban szerepel majd. Mellette az U17-es futsalegyüttes kialakítása is folyik, illetve az U19-es leány nagypályás csapat áll szervezés alatt.

A Síber-család örökségét Abonyi Péter vette át, aki 2016 óta foglalkozik leánycsapatokkal a sportiskola színeiben, illetve hetedik éve vezeti a Móra Ferenc Gimnázium korosztályos leány együtteseit.

Tapasztalt trénerként elsődlegesen az utánpótlásbázis kibővítését célozta meg, ehhez olyan fiatalokat keres, akik kedvet éreznek a játékhoz, labdarúgáshoz, futsalhoz.

13 éves korig fiúk jelentkezését is várják. E fölött már csak lányok szerepelhetnek az Astrában. A tehetséggondozás felmenő rendszerben történik, a legjobban teljesítők a kiemelt bajnokságokba is eljuthatnak az Astra berkein belül, illetve célként lebeghet a szemük előtt a nagypályás NB I. és a futsal első osztály. Példaként szolgálhatnak a már említett Síber-lányok, Glória és Szófia, akik jelenleg magyar válogatott kerettagok az U17-es korosztályban.

A bajnokságok szeptemberben indulnak, jelentkezni folyamatosan lehet Abonyi Péternél a +36/70-934-2221-es telefonszámon, illetve a Honvéd Sporttelepen, délutánonként.

A toborzás egész évben zajlik, nemcsak Félegyházáról, hanem a térségből is várják a fiatalokat – tette hozzá Abonyi Péter.

G. Z.
 

Kövessen minket a Facebookon is!