Sport 2019. augusztus 24. 16:00

Egy hétvégén, négy helyszínen jártak a Koppányok

Képgaléria
Egy hétvégén, négy helyszínen jártak a Koppányok
Augusztus 16-a és 18-a között az Ősök Napján, Európa legnagyobb hagyományőrző rendezvényén vettek részt berendezett jurtával és korhű viseletben a Turul Koppány Íjászai Hagyományőrző Sport Egyesület tagjai Bugacon.

Csányi József páncélos viseletében részt vett a Nomádok bevonulása című jelenetben. Az Ősök Napján megrendezett íjászversenyen Ruda Győző az előkelő második helyet érte el. A háromnapos rendezvényt több mint 100 ezer ember látogatta meg.

Augusztus 17-én, a IX. Határok nélküli íjászok – 3D íjász versenyén vettek részt a Koppányok, Kétegyházán. A versenyt a Kétegyházi Turul Íjász Egyesület szervezte, a Kétegyházi Kereksziki erdőben. A versenyen 21 db 3 dimenziós célt kellett lelőniük az íjászoknak. Kovács Máté és Kovács László képviselték az egyesületet, mindketten modern pusztai íjjal lőttek. Kovács Máté nagyszerű versenyzéssel első helyezett, Kovács László pedig a harmadik helyen végzett.

Augusztus 18-án, Szegeden, a Dél-Alföldi Régiós 3D íjászversenysorozat 4. fordulóján is részt vettek a Koppányok 4 fővel. A megmérettetést a Szegedi Szittyaföldön, a Rabi Majorban rendezték meg, 24 db 3 dimenziós célon. Bicskeiné Csányi Mária, Zoboki Botond és Kovács Máté a modern pusztai íjaikkal a dobogó legfelső fokára állhattak, Kovács László pedig a 6. helyen végzett.

Ugyanezen a napon, augusztus 18-án, Bujákon, a Cserhát Kupán versenyzett Dinnyés Gyula és Kis Mónika. Az Északi-középhegység egyik legszebb részén a Cserhát-hegységben megrendezett 3D-és verseny, a 20 db igen technikásan, hegyoldalakban kihelyezett céljaival, 150 nevezővel nagy kihívást jelentett. A vadászreflex kategóriában indult Dinnyés Gyula a 2., a szintén vadászreflex íjjal versenyző Kis Mónika az 5. helyen végzett.

Kis Mónika
Koppányíjász

 

Kövessen minket a Facebookon is!