Magyar Ezüst Érdemkereszttel tüntették ki Terbe Ákosnét
Magyar Ezüst Érdemkereszttel ismerték el a Dózsa György Általános Iskola igazgatójának, Terbe Ákosné tanítónak több évtizede elhivatottan végzett pedagógiai munkáját, valamint példaértékű közösségépítő tevékenységét. A díjat és az oklevelet Áder János köztársasági elnök megbízásából Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára adta át. A kitüntetettet pedagógiai pályafutásáról, terveiről kérdeztük.
– Mi volt az első gondolat, amikor megtudta, hogy Budapestre kell utaznia, átvenni a kitüntetést?
– Talán inkább érzés, mint gondolat. Ez pedig olyan összetett, hogy nem egyszerű róla beszélni. Annyi azonban biztos, hogy nagy megtiszteltetésként éltem meg a helyzetet. Az ember életében fontos az elismerés. Legyen az egy dicsérő szó, egy kedves mosoly vagy egy gesztus. De egy ilyen jellegű rangos elismerés talán egyszer fordul elő az életben, vagy egyszer sem. Közhely, hogy az ember soha nem az érdemszerzés kedvéért próbálja a tőle telhető legtöbbet nyújtani, hanem mert ez a természetes. De a közhelyekben sok igazság van. Én sem ezért törekedtem eddigi pályám során a legjobbra, hogy megdicsérjenek, és ezután is mindent megteszek annak érdekében, hogy a munkám méltó legyen vezetőim, kollégáim, diákjaim és a szülők előtt is.
– Hogyan fogadta a kitüntetést a környezete, a kollégák, a gyerekek, a család?
– A családom természetesen nagyon büszke rám, és velem együtt örül. A kollégáim, barátaim, ismerőseim közül is sokan gratuláltak, olyanok is, akikről nem is gondoltam, hogy felfigyelnek a hírre. Ez végtelenül jóleső érzés, és köszönöm is mindannyiuknak.
– Hogyan tekint vissza pedagógus pályafutására?
– Számomra a hivatásválasztás nem volt kérdés. Mindig pedagógus szerettem volna lenni, tudatosan készültem rá gyerekkoromtól kezdve. Minden pályának vannak fontos állomásai, így az enyémnek is. Fülöpjakab falu kicsi iskolája és 12 fős első osztálya volt az indulás állomása, hogy aztán teljesen más körülmények között folytatódjon az utam a Darvas Általános Iskola 1000 fős közösségében. S immár 26 éve második otthonom a Dózsa iskola, ami nagyon a szívemhez nőtt. Mindig arra törekedtem, hogy a rám bízott gyerekek olyan képességek és tudás birtokában léphessenek tovább, amelyek által a későbbiekben képzettek és sikeresek lehetnek. Ehhez gyakran a játékot, a humort, a gyermeki nézőpont e két nagyon fontos velejáróját választom. S a dolog megtérül. Tanítványaim sikere örömmel tölt el, és új lendületet ad.
– Mit tart legszebbnek, legvonzóbbnak ebben a hivatásban?
– Gyerekekkel foglalkozni jó, hiszen fiatalon tart, segít megőrizni a testi-lelki-szellemi frissességet. Látva a tanítványaim boldogulását, jóleső érzés, hogy én is részese voltam, illetve vagyok a folyamatnak, hogy magam is hozzá tudtam tenni valamit a fejlődésükhöz. Másfelől az ember a munkája során mindig tartozik egy közösséghez, és ennek az odatartozásnak a minősége meghatározó. Fontos, hogy számítanak rád és a munkádra, s fontos – mint az én esetemben is –, hogy a közösség tagjai együttműködő partnerek a célok megvalósításában.
– Ha kapna egy ajánlatot más természetű munkára – sokkal jobb fizetéssel –, elfogadná azt?
– A kérdésen, hogy mi lenne, ha… már én is sokat eltűnődtem a 42 év alatt. De mindig arra a következtetésre jutottam, hogy ez az én utam, és nem más.
