Egészségügy 2019. szeptember 1. 16:00 Forrás: mfor.hu

Műanyag az ivóvízben?

Műanyag az ivóvízben?
Ma már mindenhol vannak mikroműanyagok: például a sarki jégtáblák alatt, az esővízben, a sörben, ivóvízben és még az ásványvizekben is.

A műanyagok nem bomlanak le a környezetben, csupán egyre kisebb darabokra, úgynevezett mikroműanyagokra aprózódnak, amelyek a belélegzett levegővel, a táplálékkal, az ásványvízzel és az ivóvízzel is bekerülhetnek az emberi szervezetbe, ahol később akár egészségügyi problémát is okozhatnak.

– Minden olyan kutatásra szükség van, amely elősegíti ezen anyagok lebontását, környezetbe jutásuk megakadályozását, valamint segíti a döntéshozókat a megfelelő szabályozások kialakításában – mondta Knisz Judit, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) Víztudományi Karának oktatója.

A szerves mikroszennyezőkkel, valamint a mikroműanyagokkal kapcsolatos tudományos munka az NKE Víztudományi Karán elsősorban a szennyvíztisztítókban előforduló szerves mikroszennyezőkre fókuszál.

Mindenhol előfordul

A mikroműanyagok, vagyis az 5 milliméternél apróbb műanyagszemcsék ma már szinte mindenhol megtalálhatóak a természetben, így például a sarki jégtáblák alatt, az esővízben, de jelen vannak a kagylófélékben, a sörben és az ivóvízben is, különösen a palackozott ásványvizekben. Olyan széleskörű a környezet műanyag-szennyezettsége, hogy szervezetbe jutásuk szinte elkerülhetetlen. Egészségügyi hatásukról még kevés adat áll rendelkezésre, de pontenciálisan károsíthatják a bélnyálkahártyát, felületükön korokozókat köthetnek meg, valamint szerves mikroszennyezők forrásai is lehetnek.

A szerves mikroszennyezők a többi között a gyógyszermaradványok, a kozmetikai és testápoló szerek, a peszticidek és a lágyítók. A gyártás során a műanyaghoz adott szerves anyagok kioldódhatnak a környezetbe, továbbá a mikroműanyagokhoz előszeretettel kötődnek szerves mikroszennyezők. Ezek közül a perzisztens, nehezen lebomló szerves szennyezőanyagok (POP-k) okoznak különösen komoly aggodalmat, amelyek jellemzően zsírban jól oldódó anyagok, így könnyedén átjutnak az élő szervezetek membránján és raktározódhatnak, valamint fel is halmozódhatnak a táplálékláncban.

Mind a mikroműanyagok, mind a legtöbb szerves mikroszennyező antropogén eredetű. Utóbbiak esetében a kórházak, ipari létesítmények, a mezőgazdasági területek, valamint a szennyvíztisztító telepek a fő szennyező források. A közlemény szerint bár a felszín alatti vizeink védettebbek, mint a felszíni vizek, ennek ellenére az előbbiek sem mentesek a mikroszennyezőktől és a mikroműanyagoktól sem.

Ami megoldás lehet

A kutatók szerint annak megakadályozására, hogy a szennyezőanyagok az ivóvízbe, valamint a táplálékunkba kerüljenek, elsősorban környezetbe jutásukat kellene megakadályozni, amelynek egyik fontos lépése a szennyvíztisztítók hatékonyságának növelése.

– A jelenleg alkalmazott szennyvíztisztítási technológiák többsége ugyanis nem képes hatékonyan eltávolítani a mikroszennyezők nagy részét, így azok a felszíni vizekbe, folyókba, tavakba, part menti vizekbe kerülnek – közölte Knisz Judit.

A jelenséggel napokban közzétett jelentésében az Egészségügyi Világszervezet (WHO) is foglalkozott, amely további kutatásokra ösztönzi a szakembereket.
 

Kövessen minket a Facebookon is!