Helyi hírek 2014. augusztus 24. 19:29

A Félegyházáért mindig tenni kész dr. Holló Lajosra emlékeztek

Képgaléria
A Félegyházáért mindig tenni kész dr. Holló Lajosra emlékeztek
A Félegyházáért és annak népéért mindig tenni kész függetlenségi politikusról, újságíróról, a 155 esztendővel ezelőtt született dr. Holló Lajosról emlékeztek meg augusztus 24-én délután az MSZP és a DK helyi szervezeteinek képviselői.

 

 

 

 

 

 

A város díszpolgárának életútját, politikai tevékenységét Eszik Bence, az MSZP helyi szervezetének elnökségi tagja idézte fel. Horváth Tamás pártelnök, önkormányzati képviselő a következő gondolatokkal méltatta dr. Holló Lajos Félegyházához kötődő munkásságát:

„Elévülhetetlen érdemeket szerzett a város intézményeinek fejlesztése, a helyi kezdeményezések felkarolása, illetve kulturális életünk az országos vérkeringésbe való bekapcsolása terén. A számos vívmányt, mely nevéhez fűződik, sokáig sorolhatnánk. Talán a legjelentősebbek: a Fő utca kiköveztetése, a vasútállomás felújítása, a környék vasútvonalainak kialakítása és bővítése, illetve a város közélelmezésének biztosítása az első világháború idején. De a helyi kulturális élet is sokat köszönhet neki: például új tanyasi iskolák létrehozását, a Tanítóképző megőrzését és továbbfejlesztését, a helyi Petőfi-kultusz megteremtését, ápolását, illetve az idős Kossuth városunk díszpolgárrá választását. Nemcsak a múlt nagyjainak emlékét őrizte azonban, de a jövő reménységeit is segítette, támogatta: például a fiatal Móra Ferencet, akinek sikerült állást juttatnia saját lapjánál, a Magyarország című országos politikai újságnál. Jelentős helyi orgánumot teremtett a Félegyházi Hírlappal, amelynek cikkeivel és színvonalával, illetve a függetlenségi ügy, a félegyházi törekvések és a szociális reformok képviseletével komoly hírnevet vívott ki magának.”

A megemlékezéseket követően József Attila Levegőt! című versét Karácsony Melinda adta elő, majd az emlékezés koszorúját helyezték el Holló Lajos szobránál.

s-r

Kövessen minket a Facebookon is!