Program 2019. szeptember 6. 11:30

Szobori búcsú Ópuszatszeren

Képgaléria
Szobori búcsú Ópuszatszeren
Szeptember 8-án, vasárnap felidézik az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékparkban a régi Szobori búcsúk hangulatát: a környékbeliek fogatokon, kordékon, lovaskocsikon érkeznek a búcsúra. A rendezvényen átadják a Szer Üzenete-díjat.

Idén, rendhagyó módon, nem egy személy részesül az elismerésben, hanem a magyar rockzene meghatározó együttese, a 20 éves Ismerős Arcok zenekar. A formáció dalszövegeiben azok a nemzeti, kulturális, emberi és családi értékek jelennek meg, amelyek Szer Üzenetét, Ópusztaszer mondanivalóját is áthatják.

A délután legjobban várt programja, amikor látványos ügyességi versenyen mérik össze tudásukat a lovaskocsikkal érkezők. A rendezvényen való részvétel ingyenes.

Az ünnep az Emlékpark történetéhez szorosan kapcsolódik: több mint 100 évvel ezelőtt jöttek itt össze először, hogy megemlékezzenek Árpádról, a honszerző vezérről. Az összejövetelekhez mindig kapcsolódott szentmise is, ezért a környékbeliek Szobori búcsú néven kezdték emlegetni a Kisboldogasszony ünnepnapján tartott megemlékezéseket. A szobor Árpádot, a búcsú – katolikus ünnepként – keresztény múltunkat jelenti. A Szobori búcsú eredeti üzenetével, 2007-ben, Árpád halálának 1100. évfordulóján éledt újjá. Ebben az évben Szer Üzenete néven az emlékpark díjat alapított. A monostor romjai között bemutatott püspöki szentmisén adják át évről évre a Szer Üzenete-díjat, olyan magyar embereknek, akik életükkel, munkájukkal Szer üzenetét – hit, megmaradás, hűség, hazaszeretet – juttatják el embertársainkhoz.

Programok

10:00-10:30
Vendégváró muzsika a Nyenyere Egylet és a Por Zenekar közreműködésével
Kunpár


10:30 Kocsik zenés bevonulása. Vendégeink felszállhatnak bármelyik kocsira                   
Kunhalom - Szer monostora

11:00 Ünnepi szentmise és Szer Üzenete-díj átadása a Kisteleki Glória Gyermekkórus és a Harmónia Egyesület közreműködésével
Celebrálja: 
Antal Imre, Ópusztaszer plébánosa Szer monostora

12:30 Honfoglalás-kori lovasbemutató – Lovaspálya

13:30 Fogatok ügyességi versenye és a fogatok, lovaskocsik bemutatása Nagyrét

15:00 Eredményhirdetés, a díjakat átadja: Kertész Péter, az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékpark ügyvezető igazgatója Nagyrét

Egész nap:

Skanzen:
Bútorfestő – Községháza
Kemencés finomságok – Olvasókör
Autentikus tekerő muzsika a Dél-Alföldről a
Nyenyere Egylet közreműködésével – Emlékpark területe
Magyar népzene a Por Zenekarral – Emlékpark területe
Kézműves foglalkozás gyerekeknek és felnőtteknek – Szeged-alsóvárosi porta, Makói parasztház

Interaktív játszóház- Malom előtti terület
Lovaskocsikázás a rendezvényen résztvevő fogatok közreműködésével – Emlékpark területe 

Nomád Park:
X. századi tevékenységek: szalagszövés, nemezelés
Íjásztatás


Puszta Háza:
„Fábián Tamás Ért-Ék Alapítvány ásványkiállítása”
 Madártotó: Az Év madara a gólyatöcs
„A Dél-Alföld madárszemmel” Ötvös Sándor fotókiállítása


Szeri Gyógynövényház:
Gyógynövényből készült teák kóstolója és ismertetője

Látogatóközpont:
Szer története és Magyarország történelme 3D-ben (filmvetítés) – Vetítőterem
„Szarmaták: mítosz és valóság” c. kiállítás – Aula
„A szegedi halasbicska és a késesmesterség” c. kiállítás – Hungarikum tárház


Rotunda:
„A szegedi paprika gyártásának története” c. kiállítás – Rotunda 3. emelet
Legyen Ön Árpád vezér! – „Multimédiás játszótér”
Keresse meg Gárdonyi Géza üzenetét! – „Ilyet nem látott a Kárpát…”
Álljon Ön is végvári katonának! – „Vár állott, most kőhalom”


Jegyinformáció:
Szeptember 8-án a lovasbemutató és a rendezvény programjai (kivéve: filmvetítés), valamint a PARK BELÉPŐ jegytípus által kínált látnivalók, szolgáltatások ingyenesek.

Fizetős szolgáltatások:
Feszty-körkép megtekintése: 2000 Ft/fő
Magyarország történelme 3D-ben, filmvetítés: 800 Ft/fő
Személygépkocsi parkolási díja: 1000 Ft

Nyitvatartás:
A kapunyitás, pénztárak nyitása 9 órakor történik. A látványosságok 10 órától érhetőek el. Első időpont a Feszty-körkép és 3D-s filmvetítés megtekintésére: 10:30., az utolsó időpont: 17:30. Az emlékpark 18 órakor zárja kapuit.        

Szer Üzenete-díjasok:

2007. Dr. Kiss-Rigó László szeged-csanádi megyéspüspök

2008. Böjte Csaba ferences szerzetes, Berecz András ének- és mesemondó

2009. Buzánszky Jenő, Grosics Gyula, az Aranycsapat tagjai

2010. Dr. Trogmayer Ottó Széchenyi-díjas régész professzor, a szeri monostor épületegyüttesének feltárója, Szörényi Levente zeneszerző

2011. Csete György építész, Dr. Papp Lajos szívsebész professzor

2012 Nemeskürty István író, irodalom- és filmtörténész, Levente Péter előadó, önképző társaslény

2013. Mádl Dalma jószolgálati nagykövet, Karácsony Sándor pedagógus-író

2014. Balczó András, a Nemzet Sportolója, olimpikon

2015. Prof. Dr. Juhász Antal néprajzkutató, Fekete István író

2016. Novotny Zoltán újságíró

2017. Pitti Katalin, Liszt Ferenc-díjas operaénekes és Dr. Naszvadi György közgazdász

2018. Farkas Sándor, az Agrárminisztérium parlamenti államtitkára, miniszterhelyettes


A szervezők a műsorváltozás jogát fenntartják.
 

Kövessen minket a Facebookon is!