Helyi hírek 2019. szeptember 11. 17:30

Kiválasztották Félegyháza Hollandiából érkező új fáit

Kiválasztották Félegyháza Hollandiából érkező új fáit
– A Zöld város programban több, mint 200 új fát ültetünk el levélhullás után. Ebből mintegy 85 hatalmas, előnevelt egyedet Európa egyik legnagyobb, Ebben nevet viselő faiskolájából vásárolunk, ahol évente 450 ezer fát értékesítenek. Ma, szeptember 10-én egyesével kiválasztottuk az új fákat, itt, a faiskolában – számolt be közösségi oldalán Csányi József polgármester.

– Én nem vagyok szakember, nem értek a növényekhez, de polgármesterként úgy éreztem, hogy az új városkép legfontosabb elemeinek kiválasztásakor itt kell lennem (természetesen saját költségemen), hiszen ezek a fák legalább száz évig lesznek a félegyháziak életének részei. Nagyon furcsa és felemelő érzés közöttük sétálni, hiszen némelyek 25-30 éve növekednek itt, mintegy két hónap múlva pedig már az új főterünk fölé magasodnak. Megtiszteltetés, hogy részem lehetett ebben az élményben.

Miért Hollandia?

Többekben felmerült már a kérdés: miért pont Hollandiából vásárolja Félegyháza a Zöld városhoz a platánfákat? Nos, a Kossuth utcai platánfasor két részre osztható. A polgármesteri hivataltól a Dankó Pista utcáig, valamint onnan a vasútállomásig. Ez utóbbi második rész fehértörzsű platánokból áll, amelyek minden szempontból értékesebb egyedek, mint a fasor többi fája. Sajnos az idők folyamán a félegyházi fehértörzsű platánsor szaporítóanyaga elveszett, ezért a tervezők hozzá közelálló fajtát kerestek a Kossuth utcán kivágott, beteg fák helyére. A kiválasztásnál fontos szempont volt még, hogy az ültetésnél már méretükben is „faként érzékelhetők” legyenek az egyedek. Ilyen 25-30 éves platánok azonban Magyarországon egyáltalán nem, de még Európában is csak néhány helyen kaphatók.

Méretes fák, garanciával

A kiválasztásnál nagyon fontos mérlegelési szempontok voltak tehát a méret, továbbá a megvásárolt fákkal kapcsolatos garanciális feltételek. Minden tekintetben a 150 éves szakmai tapasztalattal rendelkező hollandiai „Ebben Faiskolánál” voltak a legjobbak a feltételek. A Zöld város programban csak platánfából összesen 55 darabot ültetnek el Félegyházán.

A hollandiai faiskolában összesen 7 fajta fát vásárol a város a Zöld város keretében. Platánokból háromfajtát, magnóliákat, tiszafákat, japán díszcseresznyéket és aranyalmát. A fényképek a helyszínen készültek. Kimondottan a kiválasztott, hamarosan Félegyházára kerülő egyedekről.

Az Ótemplom előtti platánok



A képen látható fa az Ótemplom főbejárata mellé kerül jobb oldalra. Rajta kívül még három darab ilyen hatalmas, 30 éves platán kerül városunk egyik legszebb műemléke elé, az életveszélyességük miatt kivágott japánakácok helyére. A fák körülbelül 10-12 méter magasak, amely 4 emeletnek felel meg. A már jövő nyáron árnyékot adó fák és az eléjük épülő új szökőkút még a legmelegebb nyári napokon is hűs pihenőhelyet nyújtanak majd a félegyháziaknak.

A platánkerengő fái



A képen látható egész sort megvettük... 34 ilyen fa kerül az Ótemplom és a Constantinum közé. Ezek 20-30 éves egyedek, amelyek csemetekoruktól fogva különleges lombkoronára vannak nevelve. Ilyet egy-két helyen nevelnek Európában. Az ültetés után egy templombelsőre emlékeztető boltíves fasorrá fognak összenőni. Jelenleg 6-8 méter magasak. Rendkívüli szépségük mellett ezért választottunk platánokat, mert ez Félegyháza fája. Most már nemcsak a Kossuth utcán találkozhatnak vele a járókelők, hanem a főtéren is.

Aranyalma



Ez a szép egyed az Ótemplom oltára mögé kerül. Tavasszal virágzik, mint egy átlagos almafa. Különlegessége a nyáron fejlődő termése, mert nyár végére-ősz elejére tényleg arany-bordó színű termést nevel. Ősi keresztény szokás, hogy a templomok oltára mögé egy, a bibliai időkre visszautaló „paradicsomi kertet” hoztak létre. Ezt idézzük meg Félegyházán. Az aranyalmafa a paradicsomi almafát szimbolizálja. Maga a kiválasztott egyed 15 éves.

Magnólia



A Városháza elé kerülő 12 magnólia különlegessége, hogy többtörzsűre nevelték őket az elmúlt 20 évben. A kiválasztott egyedek 6-8 méteresek. A képen látható fa kerül a legközelebb az Országzászlóhoz. Az elültetett fák, mint egy-egy csokor virág fogják díszíteni az Országzászló környezetét. Tavasszal lesz a legszebb, amikor a fehér virágukat kibontják, majd hóesésszerűen hullajtják le azokat májusban.

Kossuth utcai platánok



A betegség miatt kivágott platánokat a híres fasorhoz igazodóan fehértörzsű platánokkal pótolják, összesen 7 darabbal. Ez a két egyed például egy másik társukkal együtt a Kossuth utca elején lévő újságospavilontól a Mártírok utcáig terjedő zöldfelületre kerül. A többi pedig elszórtan a Kossuth utcán, a kivágott fák helyére. Genetikailag egyébként „ők” állnak legközelebb a város eredeti, több, mint százéves platánsorához. Nem olyan magasak, mint a többi, jelenleg 5-6 méteresek. Ennek az az oka, hogy a földalatti közművek miatt sajnos nagyobb fákat nem tudunk telepíteni. Ezt úgy tervezzük áthidalni, hogy az elültetett fák mellé egy olyan lemezt helyezünk el, amely távol tartja a gyökereket a közművektől és készteti a növényt, hogy lefele terjeszkedjen.

Útra készen




Így néznek ki az utazásra felkészített fák. Így érkeznek meg Félegyházára is a kiválasztott egyedek valamikor ősz végén, miután az utolsó levelüket is elhullatják. Téli álmuk után szemtanúi lehetünk tavaszi ébredésüknek.

Kövessen minket a Facebookon is!