Sport 2019. szeptember 15. 09:00

Fordulatos mérkőzésen nyert a DEAC

Fordulatos mérkőzésen nyert a DEAC
Hiába vezetett a szünetben két góllal, végül 4-3-ra alulmaradt Debrecenben a DEAC otthonában az Astra Kiskunfélegyházi Bulls a női futsal NB I. 2. fordulójában. Győzelmével megőrizte hibátlan mérlegét a DEAC a szezonban.

Az Astra a TFSE elleni 4-4-es döntetlennel hangolt a mérkőzésre, míg a DEAC 5-2-re nyert Tolnán a nyitókörben.

Ebből a két eredményből túlzott következtetést még nem lehetett az idény elején levonni, de mindkét csapat győzelemre tört.

Az első félidő az Astrának sikerült jobban. A játékrész közepén Varga Adél és Beke Adrienn is betalált néhány percben belül. (0-2)

A kétgólos előny ellenére nem nyugodhattak meg az Astrás lányok, hiszen legutóbb a TFSE ellen is vezettek 3-1-re a félidőben, onnét fordított az ellenfél.  

A DEAC a második félidőt gólerősen kezdte, rövid idő alatt visszajött a mérkőzésbe. Két percben belül kiegyenlített, néhány minutummal később pedig már a vezetést is átvette a 18 éves Horváth Viktória góljaival. (4-2)

Mindössze 7 percre volt szüksége a DEAC-nak 0-2-ről 4-2-re megfordítania az állást.

Az Astra innen még visszakapaszkodott egy gólra, de 4-3 után egyenlítenie már nem sikerült.

A nem kevés fordulatot hozó találkozó debreceni sikerrel zárult.

Az Astra legközelebb a Miskolci Vénusz ellen javíthat.

 

Női Futsal NB I. 2. ford. 09. 14.

DEAC – Astra Kiskunfélegyházi Bulls 4-3 (0-2)

Gólszerzők: Tóth Nóra 21. p., Krascsenics Csilla 22. p., Horváth Viktória 24. p., 27. p. ill. Varga Adél 10. p., Beke Adrienn 12. p., 33. p.

 

1

DEAC SNK KFT.

2

2

0

0

9

5

4

6

6.5

 

2

GYULAI AMAZONOK

1

1

0

0

5

4

1

3

6

 

3

AGENTA GIRLS SZEKSZÁRD FC

1

1

0

0

2

1

1

3

7

 

4

TFSE-SZERTARSPORT.HU

1

0

1

0

4

4

0

1

5

 

5

ASTRA KKFHÁZI BULLS FC

2

0

1

1

7

8

-1

1

2.5

 

6

MISKOLCI VÉNUSZ

1

0

0

1

4

5

-1

0

2

 

7

HAJDÚBÖSZÖRMÉNYI TE

1

0

0

1

1

2

-1

0

3

 

8

WSH-PALMFOOD TOLNA-MÖZS

1

0

0

1

2

5

-3

0

1

 

 

Kép: DEAC oldala

G. Z.

Kövessen minket a Facebookon is!