Kultúra 2019. szeptember 16. 16:00

Petőfi Emlékünnep Koltón

Petőfi Emlékünnep Koltón
A Koltói Petőfi Emlékünnepre harmincadik alkalommal került sor szeptember első vasárnapján.

Városunk kétéves Petőfi Emlékév rendezvénysorozata a koltói megemlékezéssel ért véget. Koltó ma Szatmár romániai oldalán található, 520 km-re Félegyházától, ennek kétharmadát autópályán teheti meg a Petőfi-tisztelő. Nagyjából hat és félórás út, ami a költőnek egy hétig is eltarthatott a korabeli útviszonyok között!                        
Koltó Petőfi Sándor mézesheteinek színhelye, az itteni Teleki Kastélyban töltötte Szendrey Júliával élete legboldogabb napjait. Az ünnep előestéjén, augusztus 31-én a zsúfolásig megtelt koltói Gyülekezeti Házban került sor Juhász István tanár úr könyvbemutatójára. Az érdeklődő közönség Félegyháza díszpolgárának „Szerelem a síron túl is… Petőfi Sándor és Szendrey Júlia” című művével ismerkedhetett meg, ami a szerző dedikálásával ért véget. Vasárnap délelőtt az emlékünnep a református templomban ünnepi istentisztelettel, Nt. Victorné Kardos Erika nemesbikki lelkipásztor igehirdetésével kezdődött, majd az ünneplők átvonultak koszorúzásra a kastélykertben lévő Szendrey Júliát és Petőfi Sándort ábrázoló páros szoborhoz.                                                                   
Téglás József tanár úr, az emlékünnep fő szervezője köszöntötte a környékbelieket, a Hollandiából és az anyaországból érkezett vendégeket. Üdvözölte a sárospataki 8kor Színház művészeit, akik huszonötödik alkalommal szerepeltek a koltói megemlékezésen. Téglás tanár úr emlékeztetett arra, hogy 80 évvel ezelőtt rendezték az első ünnepséget itt, Koltón, ahol 28 Petőfi költemény született, részben a közelben álló somfa alatti kőasztalon.                                                                                                     

Dr. Tarjányi József, a kiskunfélegyházi Petőfi Emlékbizottság elnöke ünnepi beszédében kiemelte, hogy sok a hasonlóság Félegyháza és Koltó között, előbbi a gondtalan gyermekkor, utóbbi a szerelmi beteljesülés helyszíne.                         

Petőfi szülővárosának vallotta Kiskunfélegyházát, ezt kétszer is megerősítette írásban. Először Félegyházán, amikor aláírta a Szülőföldemen című versét, majd a Koltóhoz közeli Erdődön, amikor Félegyházát diktálta be születése helyének a házassági anyakönyvbe! Beszéde végén Tarjányi József kérte a jelenlévőket, időnként vegyék elő Petőfi költeményeit, a nagyszülők olvassanak az unokáknak, a szülők segítsenek gyermekeiknek minél több verset megtanulni, aztán az öregkor legjobb memóriajavító gyógyszere napi négy sor Petőfi elsajátítása! De lehet hat sor is!   

A Koltói Kamarakórus következett, majd Lengyel János, az egri Dobó István Klub elnöke a Petőfi-kutatás új fejleményeiről számolt be.                                                  

A politikai pártok, az önkormányzatok a társadalmi, vallási és kulturális szervezetek koszorúi elborították a szerelmesek szobrának talapzatát. A koszorúzási ünnepség végén, Marosán Csaba kolozsvári színművész elszavalta Petőfi Sándor Szeptember végén című költeményét, végül a jelenlévők együtt énekelték a költő Távolból című versének megzenésített változatát.                                                                                                    

A délutáni kulturális program előtt Csendes Lajos polgármester úr ebédre invitálta a vendégeket. Két évvel ezelőtt a polgármester úr büszkén mutatta a Teleki kastély rehabilitációs terveit, amelynek megvalósításához pályázati úton nyertek anyagi hátteret. Erre már nagyon nagy szükség volt, hogy a gazdag kiállítás kincsei ne menjenek tönkre és unokáink is meglátogathassák, körbejárják a mézes hetek színhelyét.

Örömmel láthattuk, az építkezés jól halad, egy ideiglenes kiállítás pedig a Teleki Sándor Művelődési Ház tetőterében most is megtekinthető. A felújítás a tervek szerint a jövő év májusára befejeződik. Ekkor kerül a bejárat melletti falra a félegyháziak ajándéka, egy Hunyadi László által formált Petőfi-dombormű.                                    

A délutáni gazdag kulturális műsor a kastélykertben felállított színpadon késő estig folytatódott.            

A helyiek remélik, hogy 2020 szeptember első hétvégéjén ismét köszönthetik a félegyházakat a csodálatos, vendéglátó koltói környezetben.

tjf

 

Kövessen minket a Facebookon is!