Gazdaság 2019. szeptember 18. 13:00

Búzafajtákat teszteltek

Búzafajtákat teszteltek
Összesen 45 őszi búzafajtát teszteltek az ország tíz különböző pontján a Gabonatermesztők Országos Szövetsége, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara, valamint a Vetőmag Szövetség Szakmaközi Szervezet és Terméktanács posztregisztrációs kísérletében. Az eredményekről egy összefoglaló kiadvány készült a gazdálkodók számára.

Tizenkettedik alkalommal szervezte meg az őszi búza posztregisztrációs kísérleteket a Gabonatermesztők Országos Szövetsége és a Vetőmag Szövetség Szakmaközi Szervezet és Terméktanács. Ennek alapvető célja, hogy a termelők számára hasznosítható, objektív információt adjanak a búzafajták képességeiről. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara tavaly óta vesz részt a kísérletek lebonyolításában.

A kísérletek felügyeletét és a lebonyolítással kapcsolatos feladatokat ebben az évben is a Fajtakísérleti Innovációs Tanács (FIT) látta el. A FIT önálló tevékenységét a gabonatermelők, a vetőmag-előállítók, a -kereskedők és -feldolgozók egyetértésével, valamint a magyar mezőgazdaság fejlődését fontosnak tartó civil szakmai szervezetek széleskörű erkölcsi és anyagi támogatásával végzi.

2018 őszén összesen 10 helyszínen - Mosonmagyaróváron, Szombathelyen, Jászboldogházán, Tordason, Szarvason, Iregszemcsén, Eszterágpusztán, Székkutason, Újfehértón, valamint Gyulatanyán - 45 búzafajtát vetettek el kisparcellás összehasonlító kísérletekben a NÉBIH szakembereinek segítségével. A kísérletsorozat fajtáit idén ismét két éréscsoportra bontva állították be. A 10 kísérleti helyszín mellett Mezőfalván egy bemutató fajtasort is elvetettek, melyet a NAK Szántóföldi napok keretében tekinthettek meg a látogatók.

Az elemzéshez 10 hely terméseredményeit, illetve – Iregszemcse és Mosonmagyaróvár kivételével - minőségvizsgálati adatait használták fel. A beltartalmi vizsgálatok közül a nyersfehérje-, sikér- és nedvességtartalmat gyorsvizsgálattal mérték a szakemberek, három jó minőséget adó termőhely esetében pedig alveográfos vizsgálatokat végeztek.

A kísérletek eredményeiről készült összefoglaló kiadványt a Vetőmag Szövetség idén is közzétette a honlapján.

Az idei kötetet az alábbi linkről tölthetik le az érdeklődők:

http://www.vszt.hu/uploads/gosz-vszt2008/gosz_vszt_nak_buza_2019.pdf
 

Kövessen minket a Facebookon is!