Sport 2019. szeptember 22. 11:00

Hatgólos döntetlen az Astra U19-en

Képgaléria
Hatgólos döntetlen az Astra U19-en
Első mérkőzését játszotta a 2019/20-as szezonban Kiskunfélegyházán az Astra U19-es nagypályás női csapata, amely a dél-keleti csoport 3. fordulójában a Kecskemétet fogadta a Honvéd Sporttelepen. Napsütéses őszi időben izgalmas mérkőzés kerekedett. Az Astra előbb 0-1-ről, majd pedig 1-3-ról egyenlített.

Az U19-es Astra nagypályás csapat a dél-keleti csoportban a Kecskeméttel csapott össze Kiskunfélegyházán szeptember 21-én. A kecskeméti csapat ugyan a második fordulóban nem lépett pályára, mert a Cegléd elleni mérkőzésüket későbbre halasztották, két olyan együttes találkozott, akik az eddigi fordulók után győztesen hagyta el a játékteret.

Ez a mérkőzés rangadó “szagúnak” ígérkezett, amit a szurkolók is így gondoltak, hiszen körülbelül száz néző volt jelen a találkozón, ami egy U19-es mérkőzést tekintve kiemelkedő nézőszámot jelent.

A mérkőzést a Kecskemét kezdte jobban, hiszen Oláh Enikőnek a 18. percben sikerült a kapunkba juttatnia a játékszert. 11 perccel ezután viszont Czinege Eszter talált az ellenfél kapujába, így 1-1-es döntetlennel zárult az első játékrész.

A második félidő az elsőnél is izgalmasabbra sikerült, hiszen kétgólos előnyre tett szert a kecskeméti együttes (50., 63. percben). Az Astra lányai viszont nem adták fel, nagyot küzdöttek azért, hogy sikerüljön legalább egalizálni. Csupán egy percet kellett várni arra, hogy megkezdje csapat a felzárkózást, a 64. percben Dobák Szabina szerzett gólt, majd a 77. percben Novák Gabriella találatával alakult ki a 3-3-as végeredmény.

A harmadik forduló után az Astra hét ponttal vezeti dél-keleten az U19-es bajnokság tabelláját.


Abonyi Péter (Az Astra vezetőedzőjének értékelése a mérkőzésről): ”A mai hazai mérkőzésen egy jól szervezett kecskeméti csapat ellen léptünk pályára, akik a mérkőzés elején kezdeményezően átvették a játék irányítását. Csapatunkat az első kapott gól rázta fel, és körülbelül negyed óra után vált kiegyenlítetté a mérkőzés. A pályára kilátogató nézők egy izgalmas, színvonalas női mérkőzést láthattak, ahol két nyerni akaró csapat küzdött meg egymással, és a kimaradt helyzetek alapján igazságos döntetlen született. Gratulálok a saját és az ellenfél játékosainak is! Köszönjük a szurkolást!”

U19 Dél-Keleti csoport 3. forduló
Astra-Alef HFC - Mercedes-KLC 3-3 (1-1)

g: Czinege Eszter (29.), Dobák Szabina (64.), Novák Gabriella (77.)

Az Astra kerete a mérkőzésen: Vidéki Nikolett - Bali Cintia, Czinege Enikő, Vidéki Orsolya, Dobák Szabina⚽️, Czinege Eszter⚽️, Pöszmet Eszter, Rácz Enikő, Novák Gabriella⚽️, Pallagi Vivien (Kádár Kira 40.), Kovács Alexandra

 

1

 

ASTRA-ALEF HFC

3

2

1

0

13

5

8

7

4.7

 

2

 

SZOLNOKI MÁV UP. FC

2

2

0

0

9

2

7

6

7.5

 

3

 

MERCEDES-KLC

2

1

1

0

7

4

3

4

4.5

 

4

 

GYULAI AMAZONOK

1

1

0

0

4

0

4

3

9

 

5

 

BUDAPEST HONVÉD

2

1

0

1

4

8

-4

3

5

 

6

 

CEGLÉDI VSE

1

0

0

1

2

3

-1

0

1

 

7

 

DUNA ASZFALT TVSE

1

0

0

1

1

5

-4

0

2

 

8

 

MONORI SE

2

0

0

2

2

8

-6

0

2.5

 

9

 

SZENT MIHÁLY

2

0

0

2

1

8

-7

0

4.5

 

 

Információ: Astra HFC

Kép: Gubu Zoltán
 

Kövessen minket a Facebookon is!