Helyi hírek 2019. szeptember 27. 11:00

Lezárta ötéves munkáját a félegyházi képviselő-testület

Képgaléria
Lezárta ötéves munkáját a félegyházi képviselő-testület
Utolsó testületi ülését tartotta szeptember 26-án, csütörtökön Kiskunfélegyháza képviselő-testülete. Csányi József polgármester az ülés végén a következő szavakkal zárta le az ötéves közös munkát.

– Mindenkinek köszönöm az elmúlt ötéves munkát! Összességében mindig megtaláltuk azokat a konszenzusos megoldásokat, amelyek a város javát szolgálták. Az elmúlt öt év gazdasági szempontból a legsikeresebb időszaknak mondható a rendszerváltozás óta. A felgyülemlett adósságokat kifizettük, 2014 márciusában a Magyar Állam konszolidálta a város folyószámláján lévő adósságállományt, de a sportcsarnok megváltása csak 2017 áprilisában, illetve ezt követően történt meg.

Számos olyan projektet nyertünk el, amely a város fejlődését eredményezte. Sok vitát lehetett volna arról folytatni, hogy mire költsük el ezt a pénzt, viszont figyelembe kellett azt venni, hogy az Európai Unió milyen témakörben biztosított forrást. Az előzetes reményeink alapján a 3,8 milliárd forintnyi Európai Uniós forrás helyett, 5,5 milliárd forintot nyertünk pályázatokon. Szeptember 26-án, az Ipari Park II. ütemének fejlesztésére 1 milliárd 10 millió forint érkezett a város számlájára és startra kész ez a projekt is teljes egészében. Biztos vagyok abban, hogy nem csak az Európai Uniós források, hanem azok is, amelyeket az önkormányzat tudott biztosítani megfelelő helyre kerültek.

Új utak, járdák, közterek épültek és mondhatjuk azt, hogy több mint húsz év után olyan ígéretek váltak valósággá, mint a Nefelejcs, a Kiskun, Perczel, Dessewffy utca felújítása, amelyekre eddig anyagi forrás nem állt rendelkezésre. Tiszteletre méltó a város fejlesztésében a kormányzat hozzáállása. Azok a vállalkozások, amelyek magyar tulajdonban vannak, több milliárd forintnyi vissza nem térítendő állami támogatást kaptak annak érdekében, hogy tevékenységeiket bővítsék. Az eddig 1,1 milliárd forintnyi adóbevétele a városnak, ebben az évben már 1,8 milliárdra emelkedett. Ez a gazdasági fejlődésnek is köszönhető és annak is, hogy azok a vállalkozások, amelyek eddig is jelen voltak, lokálpatrióta szellemet követtek, beváltották a hozzájuk fűzött reményeket, mint a Félegyházi Pékség Kft., az Integrál Zrt., a Kunplast Karsai Zrt.

Láthatjuk, hogy új beruházások is jöttek, ezeknek azonban még az adótöbblet vonzatát nem érezzük, de hiszem, hogy az elkövetkezendő években meg fognak jelenni.


Meg kell említenem azt, hogy az elmúlt öt évben olyan rendezvényeket tudtunk szervezni, amelyekkel vissza tudtunk hozni a kiskunfélegyházi és a környékbeli lakosoknak azt kedvét, hogy látogassák a helyi rendezvényeket. Szinte nincs olyan rendezvényünk, amely ne teltházas lenne.

Büszkén adjuk át a következő vezetésnek ezt a várost. A kasszában 250 millió forint általános tartalék található. Ez semmilyen kötelezettséggel nem terhelt összeg. Hiszem, hogy a testület jó munkát végzett. Szeretném megköszönni Dongó József és Jankovszki Zoltán képviselő uraknak az elmúlt öt éves képviselői munkáját, tekintettel arra, hogy most nem indultak a választásokon – zárta beszédét Csányi József polgármester.

Fotó: Fantoly Márton

 

Kövessen minket a Facebookon is!

Cimkék: Önkormányzati választás - 2019