Sport 2019. szeptember 28. 19:10

Kihagyott büntető, balszerencsés vereség

Képgaléria
Kihagyott büntető, balszerencsés vereség
Tovább nyújtotta nyeretlenségi szériáját a Kiskunfélegyházi HTK II. a megyei II. osztályú labdarúgó bajnokság északi csoportjában. A kerekegyházi gárda ellen büntetőből sem sikerült vezetést szereznie a KHTK II-nek, illetve a vendégcsapat rendkívül szerencsés góllal kaparintotta meg a 3 pontot.

Alsóházi találkozón fogadta a Kiskunfélegyházi HTK II. a Kerekegyházi SE II. együttesét a Honvéd Sporttelepen a bajnokság 6. fordulójában, szeptember 28-án. A KHTK II. két döntetlennel és két vereséggel rajtolt, de a vendég gárda is csupán csak négy pontot gyűjtött öt mérkőzés alatt. Ennek tudatában mindkét csapatra ráfért a javítás.

Ehhez az első félidőben a KHTK II. állt a legközelebb, de Lapsánszki Tamás kihagyta a büntetőt, így a félegyházi vezetés is elmaradt.

A második félidő kiegyenlítetté vált. A kerekegyháziak több helyzetet alakítottak ki és a 61. percben némileg vitatott módon a vezetést is megszerezték.

A partjelző szerint a félegyházi kapus, Balla János a gólvonalon belül állva húzta le a levegőből a labdát, ezt követően a játékvezető gólt ítélt. (0-1)

Nehéz helyzetbe került a félegyházi csapat, a vendégek támadásai továbbra is több veszélyt hordoztak magukban. A legnagyobb lehetőségük a kapufán csattant, míg a félegyházi akciók rendszerint elakadtak.

Ezen a napon semmi sem sikerült hazai oldalon, a kerekegyháziak némi meglepetésre elvitték a három pontot.

Mestermérleg:

Kádár Tamás (edző, KKTK II.):

- Az egész szezonunk vesszőfutás eddig, nem igazán találjuk a helyes utat. Volt, hogy vezettünk és mégsem nyertünk. Ma sem jött össze a győzelem. Leülünk a játékosokkal, a csapat ennél többet tud, így mindenképpen változtatni kell. A bekapott gólunk sem volt hétköznapi. Nem vagyok benne biztos, hogy valójában bent volt a játékszer.

 

Bács-Kiskun Megyei II. Észak 6. ford., 09. 28.

Kiskunfélegyházi HTK II. – Kerekegyházi SE II. 0-1 (0-0)

Gólszerzők: Boronkay Dávid 61. p.

 

1

SC HÍRÖS-ÉP 

6

4

2

0

25

7

18

14

8

 

2

KUNSZÁLLÁS SE

4

3

1

0

8

2

6

10

7.8

 

3

LAKITELEKI TE

4

2

1

1

17

8

9

7

6.5

 

4

KISKUNMAJSAI FC

4

2

1

1

12

6

6

7

7.3

 

5

TISZAALPÁRI SE

4

2

1

1

12

10

2

7

7.3

 

6

PÁLMONOSTORA SE

5

2

1

2

10

11

-1

7

5.8

 

7

KEREKEGYHÁZI SE II.

6

2

1

3

9

14

-5

7

5.7

 

8

IZSÁKI SSE

4

2

0

2

15

10

5

6

6.3

 

9

NYÁRLŐRINCI LSC

5

1

3

1

7

7

0

6

7

 

10

VASUTAS SK

5

1

0

4

6

19

-13

3

5.8

 

11

KISKUNFÉLEGYHÁZI HTK II.

5

0

2

3

3

10

-7

2

4.8

 

12

HELVÉCIAI SE

4

0

1

3

4

24

-20

1

6.3

 


G. Z.
 

Kövessen minket a Facebookon is!