Sport 2019. szeptember 30. 15:00

Astra HFC: Bővülő utánpótlásbázis a sikeresség jegyében

Astra HFC: Bővülő utánpótlásbázis a sikeresség jegyében
Az Astra HFC életében mindig is nagy hangsúlyt kapott az utánpótlásbázis bővítése, fejlesztése. A női nagypályás labdarúgás, illetve a futsal szakág folyamatosan a tehetséges fiatalokra épít. Az életpálya modell 5-7 éves kortól lehetőséget ad a legügyesebb lányoknak a feljebb lépéshez, az esetleges NB I-es felnőtt csapatba kerüléshez. Az Astra HFC kiskunfélegyházi alközpontja 2019 nyarán még tovább bővült.

A klubot érintő változásokról Dombó János, az Astra HFC vezetője számolt be:

- Az elmúlt években megkezdett munkát tovább erősítve az idei bajnoki szezontól még tovább nőtt a kiskunfélegyházi Astra Bulls csapatainak a száma, ami a nagypályás labdarúgást érinti. Ma már szinte a teljes utánpótlás korosztály vertikumát lefedik a félegyházi női labdarúgó csapatok. A Bozsik korosztályok (U7, U9, U11, U13) csapatai mellett U15-ös leány együttesünk játszik a megyei bajnokságban. Emellett abszolút újdonságként beneveztünk az U19-es országos bajnokság dél-keleti csoportjába is, ahol a vártnál is jobban kezdte a szezont az együttes.

Dombó János hozzátette, a legnagyobb dicséret a játékosokon kívül a lelkes szülőket és az elhivatott új edzői stábot illeti. Abonyi Péternek és Bali Cintiának köszönhetően fokozatosan növekszik a taglétszámuk. Magas szakmai munkával és türelemmel hosszútávon szép eredmények valósíthatóak meg. Mit is jelentenek az eredmények?

- A célkitűzés nálunk az utánpótlásban nem eredményekben és gólokban mérhető. Bár nagyon szeretünk nyerni és a játékosok is imádnak győzni, de a mi filózófiánk szerint elsősorban egyéneket képzünk és nem csapatot építünk. A fiatalok nem játszanak győzelmi kényszerben. Az a célunk, hogy amikor majd a fiatalok a felnőttek közé kerülnek, akkor megfeleljenek a legmagasabb szinten is. Ott már számítani fognak az eredmények, és erre kell felkészíteni nekünk Őket. Az utánpótlás mérkőzések csupán csak eszközök, ahol az edzéseken tanult tudásukat kell bemutatniuk, arról számot adniuk. Gyakorlatilag, mint az iskolában: az edzés a tanóra, a mérkőzés pedig a dolgozat.

A futsalban és a nagypályás labdarúgás terén egyaránt első osztályú csapattal rendelkezik az Astra HFC, így mindkét szakágban biztosított a továbblépési lehetőség.

- 2019 nyarától a felnőtt korosztályban és a Kiemelt Képzési Központhoz tartozó utánpótlás csapatainknál választaniuk kellett a játékosoknak a futsal és a nagypályás labdarúgás között. Egyszerre csak az egyik szakágban szerepelhetnek a továbbiakban. Ez a változás a megyei és a regionális csapatok játékosait nem érintette, az Ő képzésük szerves része marad a továbbiakban is mindkét szakág, mindaddig, míg a játékos karrierje szét nem választódik.

A női felnőtt futsal NBI-ben szereplő Astra Kiskunfélegyházi Bulls nagy változásokon esett át a holtszezonban. Az előbb említett szabályozásnak köszönhetően 14 korábbi játékos távozott a futsalcsapattól. A nyár így elsősorban az építkezésről, az újjáépítésről szólt.

- A változás főként az Astra csapatát érintette a futsal első osztályban. Lefektettük az új csapat alapjait. Július elején kezdtük meg a felkészülést, kemény munkán vannak túl a lányok. Jó úton járunk, a sorsolásnak köszönhetően a legerősebbnek tűnő két futsalcsapattal rögtön a bajnokság elején találkoztunk. A játékunk folyamatosan fejlődik, de időre van még szükségünk. Előreláthatólag január magasságára lesz kész a csapat és reményeink szerint az Astra hagyományaihoz híven szerepel majd. Ne feledjük, hogy a 9 éve működő futsal együttesünk minden évben dobogón végzett. Emellett 4 NB I.-es, 1 NB II.-es bajnoki címet, illetve 6 Magyar Kupát hódított el.

Évente mindig akadtak távozóink, de ilyen mértékben még nem kellett újjászerveznünk a csapatot sohasem. A bajnokságból két együttes emelkedik ki, a DEAC és a TFSE. Előbbi tudatos munkával, célirányos igazolásokkal és megfelelő anyagi hátérrel rendelkezik, míg utóbbi az elmúlt három évben bajnoki címet szerző Hajdúböszörményi TE kezdő sorát, illetve több kiváló képességű játékost igazolt át, nagyszerű szakmai és anyagi feltételek mellett számítanak a legnagyobb favoritnak. A többi gárda színvonalas, jó bajnokságot tesz lehetővé, hiszen minden csapat nagyon komolyan veszi a bajnokságot és eredményes munkát is végeznek céljaik elérésének érdekében!

G. Z.

 

Kövessen minket a Facebookon is!