Helyi hírek 2019. október 4. 10:00 Forrás: ​​​​​​​Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal

Szombaton kezdődik a rókák veszettség elleni vakcinázása

Szombaton kezdődik a rókák veszettség elleni vakcinázása
A veszettség gyógyíthatatlan, embernél, állatnál egyaránt halálos kimenetelű betegség, amelynek legfőbb terjesztője a róka. A csalétekszórás a lakott területeket és a belterületeket nem érinti. Kiskunfélegyházán és környékén október 5-e és 10-e között tart a vakcinázási kampány.

A védekezés leghatékonyabb, legkorszerűbb módszerét – a rókák veszettség elleni vakcinázását – Európában évek óta sikerrel alkalmazzák. Hazánkban 1992-ben kezdődött a rókák vakcinázása. Első alkalommal a nyugati határövezetben, majd a kedvező tapasztalatok alapján egyre nagyobb területen helyezték ki a csalétek-vakcinát. 2004-2007 között az ország teljes területén zajlott a program, majd a kezelt területet a járványügyi helyzet kedvező alakulása következtében fokozatosan csökkenteni lehetett. Jelenleg az ország déli és keleti határa mentén folytatódik a rókavakcinázás.

A vakcinát tartalmazó fóliakapszulát az ember számára bűzös, de a rókák által kedvelt ízű és szagú csalétekbe rejtik, amely nagyjából 4 cm átmérőjű, 1,5 cm magas, szürkésbarna színű. A róka, miközben megeszi a csalétket, szétrágja a kapszulát is, így a vakcina bejut a szervezetébe.

A csalétek kihelyezése kis magasságból, repülőgépről történik.

A csalétekbe helyezett vakcina emberre, állatra ártalmatlan, veszélyt nem jelent. A kihelyezett csalétekhez ennek ellenére nem szabad hozzányúlni! Semmi esetre sem szabad felvágni vagy széttörni, mert a vakcina vírus a bőrbe, szájba, szembe, orrba, ebbe kerülhet. Amennyiben ez mégis megtörténik, az alábbi biztonsági előírásokat kell alkalmazni:

Ha a vakcina ép bőrfelületre kerül, elegendő a jódtartalmú fertőtlenítőszerrel vagy 70 százalékos alkohollal, vagy ezek hiányában bő szappanos vízzel lemosni. Mindkettő beszerezhető a gyógyszertárakban. A jódtartalmú fertőtlenítőszer használata során keletkezett barnás folt szappanos lemosással eltávolítható. Ilyen jellegű érintkezés esetén védőoltásra nincs szükség.

Ha az oltóanyag friss sebbe vagy nyálkahártyára kerül, haladéktalanul orvoshoz kell fordulni.

A helyi vakcinázási kampány megkezdésétől számított 21 napig az ebeket megkötve, vagy zárva kell tartani (ebzárlat), és csak pórázon szabad közterületre vinni. A jelzett időszak alatt a kezelt területen tilos a legeltetés! Ezek a korlátozó intézkedések elsősorban a vakcinázás hatékonyságát segítik azzal, hogy a kóborló ebek vagy legelő állatok ne vehessék fel a róka számára kihelyezett csalétkeket.

Aki a vakcinázott területen elhullott, vadon élő, vagy háziállatot talál, a tetemet hagyja érintetlenül, és haladéktalanul értesítse a legközelebbi állatorvost, a helyi önkormányzatot vagy a vadásztársaságot.

Kérik, a fentiekről gyermekét is tájékoztassa!

További felvilágosítással a körzetben működő állatorvosok és orvosok szolgálnak.


Fotó: Shutterstock illusztráció
 

Kövessen minket a Facebookon is!