Helyi hírek 2014. augusztus 26. 17:40

Nemcsak tanított, hanem nevelt is

Képgaléria
Nemcsak tanított, hanem nevelt is
Fekete Pál tanárra, országgyűlési képviselőre, a Móra Ferenc Közművelődési Egyesület alapító tagjára, Kiskunfélegyháza díszpolgárára emlékeztek születésének 75. évfordulóján augusztus 26-án. Délelőtt a Felső temetőben rótták le tiszteletüket a család tagjai, egyesületi tagtársai, volt tanítványai, tisztelői és a város vezetése. A mindenki által szeretett tanár sírjánál Laczkóné dr. Szabó Klára egyesületi elnök mondott beszédet. Ezt követően a Lakiteleki Népfőiskolára utazott egy népes küldöttség, ahol a Fekete Pál-emlékpadot Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke avatta fel.

A félegyházi megemlékezésen Laczkóné dr. Szabó Klára Fekete Pál pedagógusi munkásságáról megfogalmazta: „Nemcsak tanított, hanem nevelt is. Olyan eszmékkel ismertetett meg minket, amelyek egész életünkre meghatározóak voltak. A rábízott ifjúságból hű, hazájukat szerető, kötelességtudó, a társadalomnak hasznosnak bizonyuló felnőtteket kívánt nevelni. Pedagógus munkássága folyamán irányította tanítványait, de a kollégáit is, hogy sajátítsák el az önismeretet, az önnevelést, alázatosságot, igazságosságot, a hivatástudatot, az életterv kialakítását, mert erre egy életen keresztül szükség van.”

A Lakiteleki Népfőiskolán a Fekete Pál-emlékpad avatásakor Lezsák Sándor személyes hangvételű beszéddel emlékezett meg tanár- és politikustársról. Elmondta: Fekete Pál tiszteletre méltó munkássága, élete visszhangzott a Kárpát-medencében, és ennek fül- és szemtanúja voltam. Kiskunfélegyháza rendszerváltás utáni első országgyűlési képviselője volt, aki megőrizte tanári méltóságát, és a szabadságát. Személye biztonságot adott a Parlamentben. Először a 70-es évek végén találkoztam vele, majd magyar-történelem szakos tanárként a szakfelügyelőm lett. Első találkozásunk alkalmával gyanakvóan méregetett, távolságtartóan nézett, ami jellemző volt rá, de odafigyelt az órán minden mondatomra. Az óra utáni megbeszélése sokat jelentett nekem. Csak később mondta el, hogy tartott tőlem, mert olvasta verseimet az országos folyóiratokban.

Az idő múlásával egyre jobb kapcsolatba kerültünk. Fekete Pál rendkívüli pedagógiai képességgel mérte fel a lehetőségeket. Nagyon szívós, aprólékos munkával dolgozott a közéletben. Valahol azt érzékeltette, hogy amiben őt az iskola felnevelte és adott neki egy lehetőséget, hogy 1956. október 23-án elszavalhatta Félegyházán a Petőfi szobornál a Nemzetei dalt, és utána saját versével is megjelent október 30-án, azt viszonoznia kell. A következő év júniusában tartóztatták le. A vizsgálati fogság nagyon nagy próbatétel volt számára. Igazán azt tette őt magyarrá, hogy az elkövetkezendő évek megpróbáltatásain, nagy önfegyelemmel felül tudott kerekedni. 1987-ben a lakiteleki sátorban benne volt a feszültség, hogy ezt most, nehogy elrontsuk. Sokat csalódott, de volt sikerélménye is. A nyolcadik osztályos tankönyvet, a nyolcvanas években, ő írhatta meg, igaz erősen megcsonkítva. 1991-ben ez a tankönyv már teljes egészében az írása nyomán jelent meg. Pedagógusként az új Köznevelési törvény megszövegelésén is dolgozott.

Azt mondta akkor, hogy ennek a törvénynek a megvalósítása hosszú folyamat lesz, de végre olyan törvény lesz, amely a magyar iskolák hagyományaihoz méltó. Az első kollégiumot a népfőiskolán Fekete Pál vezette Dobos Krisztinával együtt, a 90-es évek elején. Ami most történik a Kárpát-medencében, azzal Pali elégedett lenne, és megtalálná a maga feladatát. Mindig mondogatta, hogy probléma nincs, csak feladat van. Most is megtalálná feladatát szigorú, rendszert is teremtő képességével. Lezsák Sándor bejelentette, hogy jövőre Fekete Pál halálának 20. évfordulóján egy mellszobrot készíttet a Népfőiskola.

Szentirmai-Hájas

Fotó: Kürti-Szász

Kövessen minket a Facebookon is!