Kultúra 2014. augusztus 26. 19:04

Happy vagy nem happy, ezt kapja!

Képgaléria
Most Kiskunfélegyházára szabva is elkészül Pharrell Williams – Happy című dalának klipje! 2013 novembere óta hódít világszerte a felvétel. Természetesen a magyar rádiók, és zenei csatornák sem tétováztak a sláger hallatán. A vidám fülbemászó dallam mellé készült klip ráadásul az igazi felhőtlen boldogságot sugallja mindenki számára, ráadásul hétköznapi embereket szerepeltetve.

Adódik az ötlet, hogy miért ne szerepelhetnénk mi az emberek helyett a klipben, hiszen olyan egyszerű. Kicsi tánc, néhány taps és mozdulat, és persze az elmaradhatatlan mosoly. Az interneten fiatalok tömkelege kezdte el a klipet leforgatni és saját városára, környezetére szabni, ezzel igazi sláger őrületet elindítva.

Kiskunfélegyháza sem maradhatott ki. A kérdés csak az volt, hogy ki lép először! Szerencsére lelkes fiatalokból nincs hiány, így Kovács Sándor a Silver Step tánciskola vezetőjének irányítása alatt elkezdődhetett a „tánc”. Az egy hétig tartó forgatás alatt, nem csak a profi táncosok, de Kiskunfélegyháza apraja és nagyja is elcsenhetett néhány képkockányi sikert, és vidámságot. A videó pedig hamarosan elkészül, azonban néhány hangulatkép erejéig, szerkesztőségünk is elcsípte az utcán a munkálatokat. Aki pedig kíváncsi a dalra az meg is tekintheti az eredeti videót.

Kövessen minket a Facebookon is!