Sport 2019. október 7. 09:00

Lendületben a megújult Astra

Képgaléria
Lendületben a megújult Astra
Zsinórban a harmadik mérkőzését nyerte meg a női futsal NB I-ben az Astra Kiskunfélegyházi Bulls. Az együttes ezúttal Kiskunfélegyházán, a Constantinum Sportcentrumban múlta felül 4-0-ra a jó erőkből álló Tolna-Mözst.

A teljes játékoskeret átalakult a nyár folyamán az Astránál, így időt igényel az új játékosok csapattá formálása.

Az együttes egyre jobban belelendül a bajnokságba. Sorrendben harmadik sikerükre készültek Dombó János tanítványai a Tolna-Mözs ellen.

Nyílt sisakos, jó iramú mérkőzést játszottak a felek. A vezetést az Astra szerezte meg a 8. percben Beke Adrienn révén. Nem sokkal később Mogyorósi Zsuzsanna duplázta meg az előnyt. (2-0)

Az Astra góljaira tolnai oldalról nem érkezett válasz, a helyzetek kimaradtak vendégrészről.

Az első félidő még egy találatot tartogatott, de Szennai Adrienn révén azt is az Astra szerezte, így 3-0-val fordultak a csapatok.

A tolnaiakat a későbbiek során sem érte túl sok öröm. Helyzetekig eljutottak, de vagy a kapufa, vagy pedig Hargas Annamária hárított.

Ezen a napon vendéggól nem született.

A találkozó negyedik, egyben utolsó találatát Ganczer Hajnalka szerezte. (4-0)

Az Astra végig irányítva a mérkőzést, magabiztosan győzött 4-0-ra, ezzel fellépett a harmadik helyre a tabellán.



Mestermérleg:

Dombó János (vezetőedző, Astra):

- Nagyon összeszedett, tudatos játékot mutatott be a Tolna. Nekik is voltak helyzeteik, de mi is kihagytuk jó párat. Jó iramú mérkőzést játszottunk. A csapat folyamatosan javul, egyre jobban összeszoknak a játékosok.



Női Futsal NB I. 5. ford., 10. 06.
Astra Kiskunfélegyházi Bulls – WSH-Palmfood Tolna-Mözs 4-0 (3-0)

Gólszerzők: Beke Adrienn 8. p., Mogyorósi Zsuzsanna 9. p., Szennai Adrienn 18. p., Ganczer Hajnalka 23. p.

 

1

DEAC SNK KFT.

5

4

0

1

23

11

12

12

5

 

2

TFSE-SZERTARSPORT.HU

4

3

1

0

16

9

7

10

4.8

 

3

ASTRA KKFHÁZI BULLS FC

5

3

1

1

18

12

6

10

3.6

 

4

GYULAI AMAZONOK

5

3

1

1

14

12

2

10

5.8

 

5

WSH-PALMFOOD TOLNA-MÖZS

5

2

1

2

15

13

2

7

4.2

 

6

MISKOLCI VÉNUSZ

4

1

0

3

12

16

-4

3

5

 

7

AGENTA GIRLS SZEKSZÁRD FC

5

1

0

4

8

23

-15

3

4

 

8

HAJDÚBÖSZÖRMÉNYI TE

5

0

0

5

5

15

-10

0

4

 

 

G. Z.

Kövessen minket a Facebookon is!